Ne kanyarodj, ha megcsalod a párod!

Régi lányismerősömmel futottam össze Szombathelyen. Éppen költözik, a barátja kirakja a szűrét. A lány lebukott, nem is hétköznapi módon. Története tanulságos lehet a kanyargós úton járóknak.

A 25 éves Judit két hónapja futott össze Z-vel egy munkahelyi vacsorán. A férfi bókolt a lánnyal, akinek tetszett, hogy valaki csapja neki a szelet. B-vel két éve élt együtt, a barátja azonban egyre többet foglalkozott a számítógépével és az autójával. Munka után ritkán mentek valahova közösen. Judit azon vette észre magát, hogy a házas Z-vel töltött röpke órák után teljesen feltöltődik és így már B. heppjeit is könnyebben elviseli. „Megszaporodtak” hát Judit munkaidő utáni plusz munkái, legalábbis barátjának ezt mondta. Időnként vidékre is el kell menni az ügyfelekhez – ecsetelte ártatlanul a lány és elkérte B. autóját az ilyen kiruccanásokra. Tudta, hogy a férfi alaposan átnézi a kocsit, nincs-e benne idegen hajszál, nem áll-e másképp az ülés, de ilyentől nem félt a görbe utakra tévedt lány. Az autó ugyanis Z. munkahelyi garázsába került, ahonnan együtt indultak kirándulni Z. drága, új, sötétített üveges autójával. Attól sem kellett tartani, hogy B. valahol meglátja, hiszen a férfi leült a számítógép elé és ott elvolt, mint a befőtt. Épp egy  „túráról” tartottak haza, amikor megcsörrent Judit telefonja, B. kereste. A lány intett szeretőjének, hogy maradjon csendben és felvette a telefont. Nyugodt hangon belecsicseregte, hogy már a város határában jár és nemsokára otthon lesz. Ez nagyjából igaz is volt. Pár perc múlva átült a saját autóba és hazagurult. B. otthon várta, kicsit feszültnek tűnt, de Judit nem fogott gyanút. A férfi a napjáról kérdezgette, majd mellékesen azt is tudakolta, hol járt éppen, amikor hívta?
-A Metró mellett jöttem el, akkor hajtottam be a körforgalomba.
-És mióta pittyeg másképp az index az autómban?

A sportban talán az ilyesmit nevezik K.O.-nak. Juditnak torkán akadt a szó, megadóan bólintott, majd nem sokkal később elmesélte az egész szituációt. Másnap reggel pedig elkezdte bepakolni a bőröndjét.