Tévelygő osztrákok Szombathelyen

Kb. egy hónapja egy osztrák autós jött velem szembe a nagypostánál. Álltunk egymással szemben, mögöttem autósor. Próbáltam jelezni az osztrák hölgynek, hogy vissza kellene tolatnia, de nem vette a lapot. Kiszálltam és angolul megtárgyaltuk, hogy ez egy egyirányú utca és az én autóm orra mutat a jó irányba. Pironkodva elnézést kért, mint mondta, először járt a városban és eltévedt. A napokban a vasútállomásnál vettem észre egy rossz irányba kanyarodó autóst. Ő is osztrák volt és ment szembe a forgalommal. Ilyet már én is játszottam néhány alkalommal, amikor elbambultam. Szerencsére csak nagyon ritkán. Az egyik ilyen élményem egy másik kontinenshez köthető. Bérautóval lazán befordultam egy egyirányú útszakaszra, mentségemre legyen mondva, a kitáblázottság ott igen pocsék volt. Ráadásul éppen három rendőr felé hajtottam, akik tág szemekkel nézték a mutatványt, majd egyikük tele tüdőből fújta a sípját. Ők spanyolul elmondták, hogy rosszat tettem (vélem én), én angolul elnézést kértem, majd amikor láttuk, hogy nem értjük meg egymást vidáman elbúcsúztunk. A hanglejtésből arra következtettem, hogy arra célozhattak, máskor figyeljek jobban.


Osztrák autós kanyarodik be az egyirányú utcába. A behajtani tilos tábla jól látható


“Alle Dumme fahren gegen mir!”, vagy valami ilyesmi. Amikor minden hülye szembe jön velünk az utcán.

Egy gondolat “Tévelygő osztrákok Szombathelyen” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*