Ilyen is van…

Időnként szóba kerül beszélgetéseken, hogyan csöppenek annyi érdekes szituációba. Nem tudom, szerintem más ugyanúgy találkozhatna érdekességekkel, ha ilyesmire nyitottan járna-kelne. De van, amikor a hihetetlennek tűnő történetek találnak meg. Már számos helyen elmeséltem, hogy két éve az esti órákban a Savaria Karnevál ideje alatt valaki összetörte az autóm oldalát. Ezt akkor nem vettem észre, hazamentem és leparkoltam a ház elé. Másnap, amikor indultam volna dolgozni, akkor tűnt fel jobb oldalon keményen behorpasztott ajtó és a lenyúzott máz. Nem titkolom, a szlengszótár nagy része végigfutott bennem. Dühösen ültem be az autóba és már éppen indultam volna, amikor feltűnt egy cetli az ablaktörlő mögött.

Minden dühöm elszállt egy pillanat alatt. Tárcsáztam a számot és egy kaposvári orvos jelentkezett. Amikor megtudta, hogy a megtört kocsi tulajdonosa vagyok sűrű bocsánatkérésbe kezdett, alig tudtam meggyőzni arról, hogy egy cseppet sem haragszom, sőt, kifejezetten örülök, hogy még vannak ilyen emberek.

Kiderült, hogy este a felesége tolatott ki a parkolóból és nem vette észre a sötétszürke autómat. Nekiütközött. Az esetek túlnyomó részében ilyenkor az okozó gyorsan elhajt a helyszínről. Mivel kaposváriak, soha nem derült volna ki, ki törte össze az autómat. Ők azonban megálltak és megírták a fenti papírt, plusz felírták a rendszámomat, ha esetleg nem jelentkeznék. A telefonos beszélgetésünk után két nappal megérkezett postán a baleseti bejelentő, mehettem vele a biztosítóhoz. Az ajtócsere, javítás, fényezés több mint 300 ezer forintba került, de egy emberi gesztusnak köszönhetően nekem ez teljesen “fájdalommentes” volt.

Egy jegyzet utóélete

A Szombathelyi Maraton október 10-i számában jelent meg egy jegyzetem, ami azóta is minden nap előkerül valamilyen formában.

Jó tett helyébe…

Amikor a törékeny, fehér hajú, fehér bőrű nénike szembejött velem az utcán, akkor egy pillanatra ráfeledkeztem a ráncaira. Pont olyan volt, mint a mesebeli anyókák. Talán még el is mosolyodtam, amikor elmentem mellette, de aztán rossz érzésem támadt. Visszafordultam és néztem, amint lassan átsétál az úton. Továbbmentem, de valami nem hagyott nyugodni. Megálltam, odamentem hozzá és megkérdeztem, jól érzi-e magát? Nem csalt a megérzésem, a néni rosszul volt, már alig állt a lábán. Nem engedett orvost hívni, de abba belement, hogy hazavigyem. Leültettem egy peremre és elsiettem az autóért. Egy tízemeletesig vittem, közben beszélgettünk. Mesélt a családjáról, nyugdíjas lányáról, húsz éve halott férjéről és arról, hogy sokáig sofőrként dolgozott, de már sokat betegeskedik. Jó volt hallgatni. Nem engedte, hogy hazakísérjem, sokáig hálálkodott, mielőtt kiszállt. Nem bántam, hogy a kitérő miatt elkéstem egy megbeszélésről, örültem, hogy segíthettem. Ez még a nyáron történt és már el is feledkeztem róla. A múlt héten azonban egy fehér hajú, törékeny nénike csengetett be a szüleimhez és engem keresett. Amikor megtudta, hogy külföldön vagyok, egy borítékot nyújtott át édesanyámnak, rajta a nevemmel, szép betűkkel rajzolva. A borítékban egy kedves, régi, kihajtható lap rejtőzött, Kedves Kis Fiatalember megszólítással, névnapi jókívánsággal és egy köszönő levéllel, „súlyos szívbeteg kis öregasszony” aláírással. „Kedves Misike, ha kimerészkedek az utcára mindig rettegek, hogyan érek haza. Ne haragudjon rám, de nem ismerném már meg. Remegő kézzel tudok csak írni” – írta a levélben gyönyörű betűkkel. A képeslapra cérnával egy aranymedál volt erősítve. „Fogadja tőlem ezt a szerény kis emléket olyan szeretettel, ahogy én adom” – állt mellette.

Emlékeim szerint a mesekönyvekben soha nem szerepelt a jóságos anyóka neve. De én már tudom. Magdi néninek hívják.

Ennyien még soha nem állítottak meg az utcán egyetlen írásom miatt sem. Ismerősök és ismeretlenek jöttek oda hozzám. Voltak, akik azt is elárulták, könnyeket csalt a szemükbe a jegyzet. Egy momentum azonban kb. minden tizedik beszélgetőpartneremnél előkerült: mennyi ebből az igazság és mennyi a fantázia? Örömmel mondhatom, hogy nem költöttem hozzá semmit. Lefényképeztem a kedves lapot és Ti is olvashatjátok, remélem nem haragszik meg emiatt Magdi néni.

A napokban volt nem fogadott hívásom egy vezetékes számról. Visszahívtam. Magdi néni vette fel. Elmesélte, hogy neki is született egy kisfia, de ő még a klinikán meghalt. Amikor találkoztunk olyan érzése volt, mintha én lennék az elvesztett gyermeke…

Nem nehéz szavakat találni a matekra

A PC World júliusi számát olvasom éppen, egy angol-magyar fordítóprogram tesztjét. Már az elején elgondolkodtat, amikor arról írnak, hogy külsőre nem sokat változott a Dativus szoftvere, na de belülről… És itt a lényeg:
“A matematikai-számítástechnikai szakszótár 60 ezer új szóval és kifejezéssel bővült az előző kiadás óta.”

Vajon mi lehetett az előző kiadásban, ha ahhoz most még hozzátetek 60 ezer új szót és kifejezést matematika, számítástechnika témakörben? Remélem egy szakértő válaszol majd.

Tyúk Surprise – Kiss Tibor tojásai

Megtaláltam a képeket, amiket említettem, a tojásban rejtőző tojást. Nincs semmi trükk, a 200 grammos, vékony héjú tyúktojásban egy normál méretű tyúktojás lapult. Ritkaság, főleg megörökítve.


Klikk a képre a teljes tojásgalériához! A vépi Kiss Tibor tojása épen és feltörve.

Budapest balra, 6876 km

Az egyik szekrényben az ömlesztett régi képek közül került elő ez a fotó. A múlt században készült, kölyökgólya koromban. Még most is emlékszem, milyen öröm volt felfedezni Budapest nevét az Amboseli Nemzeti Parkban, Kenyában. Akkor nem tűnt fel az irreális Bécs és Budapest közötti távolság. Lehet, hogy csak hasracsapással írták fel a számokat, de akkoriban még nem lapult GPS magyar civilek zsebében.

Az ötlet nem rossz, azok biztosan lefényképezik magukat az oszlop alatt, akik felfedezik országuk valamely városát. Szombathelyen a testvérvárosok kövén is látható hasonló, biztosan sok felvétel vitte már városunk hírét emiatt.

Hatlábú házőrzők

Egy rendkívül érdekes embernél töltöttem a tegnap éjszakámat, miután este kilenckor hallottam róla a Savaria Mozi igazgatójától. Elvileg csak a telefonszámát akartam elkérni, de úgy alakult, hogy tíz perc múlva már a házában csodálkoztam rá a különböző szépségekre. (Erről hamarosan részletes anyag olvasható a nyugat.hu-n), egy óra múlva pedig a kertben majszoltuk a sült gesztenyét a kerti tó mellett. Szóba került a belvárosi kert is, ahol öt évvel ezelőtt fű sem nőtt, most viszont a földcsere és növény-, tótelepítés után egy megnyugtató oázis. Mint kiderült, riportalanyom nem csak növényekről gondoskodott, de elballagott egy állatkereskedésbe is és vásárolt néhány pár hüllőeleségnek árusított élő tücsköt is. Ezeket aztán hazavitte és “elültette” őket a kertjében. Azóta tücsökszó mellett élvezhette a nyári estéket. Ő mesélte, hogy Japánban állítólag kitűnő házőrzők a tücskök. A kutya ugyan ugat, ha idegen érkezik, de azt meg lehet mérgezni, el lehet altatni, tehát elhallgattatható. Ellenben a tücsökkel, amely akkor ciripel, ha minden rendben. A gyanús mozgásra elnémulnak a kis hatlábúak, ami felkeltheti a gazda figyelmét.

-Azért okosak ezek a japánok, ezt jól kitalálták. De a múltkor azon töprengtem, mi van, ha valaki felveszi a tücsökciripelést és bekapcsolja a lejátszót, amikor megy betörni? – morfondírozott vendéglátóm. Azért mnket magyarokat sem kell félteni.

Válság színesíti a nyelvet

“Ma is bedőlt  forint” – mondta nekem felemelt mutatóujjal és felhúzott szemöldökkel egy nyugdíjas néni, miközben a postán vártam a soromra. Azon töprengtem ezután, vajon hallottam-e már ezt a kifejezést az ősz előtt? Nem rémlik. Mostanában viszont rendszeresen, boldog-boldogtalan használja a válsággal összefüggésben előkerült, vagy újonnan alkotott szavakat, szófordulatokat. Megyek, megkeresem a kardomat. És bedőlök én is.