Összetétel: 100% valami

Ismerősöm rendszeresen jár más városokba szervezett termékbemutatókra és szinte mindig vesz valamit. A recept egyszerű. Busszal, nagyon olcsón elviszik a jelentkezőket szép helyekre, ahol ebédet is biztosítanak a szervezők -pl. 1500 forintért Hévízre -, majd következik egy termékbemutató, ahol a „legújabb kutatások eredményein alapuló”, „szuper”, „forradalmi”, „nélkülözhetetlen” termékeket árulnak, kisebb vagyonokért. Gyakran olcsóbb szuperkencék, csodabizbaszok is feltűnnek, ha valakinek esetleg nem lenne elég pénze másra. Az sem ba ha éppen nincs 200 ezer forint a jellemzően nyugdíjas pároknál, a hiperporszívót, mindent gyógyító lámpát, görcsleszívót szerződéssel is elvihetik, fizetni ráérnek 8 napon belül. És sokan vásárolnak, ha márilyen kedvesek voltak a szervezők, hogy szinte ingyen elhozták őket. Na meg vásárol a szomszéd is, akkor ne gondolja már, hogy nekem nincs pénzem stb.

Csalásról nem beszélhetünk, hiszen felnőtt emberek döntenek szabad akaratukból, mire költik a pénzüket. Az pedig már nem az eladó dolga, hogy a kuncsaftja nem tudja, hogy a sarki hipermarketben akció nélkül is ötödébe kerül a csodakütyü.

A lenti kép viszont érdekes. Mágneses lepedő van benne, de vajon milyen anyagból? A tollal áthúzott matrica miatt a reklamálókat azonnal el lehet hajtani, tetszettek volna megnézni, mit vesznek. Hogy nincs rajta a valós összetétel? Ó, bocsánat, véletlenül kiesett, tessék: 100% PES. Azaz poliészter. Műanyag. És hogy így már nem is annyira egészséges? A városi levegő sem az, mégis ott tetszik élni. Viszlát!

De azért látogassunk el a linken jelzett oldalra és nézzük meg, mit tud frissen beszerzett csodalepedőnk! Pl.: „Fokozza a vérkeringést az erek növelése által.” Namármost, én nem vagyok orvos, de az erek növelése számomra burjánzást jelent, amihez nem túl jó dolgokat társítok. Az én ereim mitől nőnének egy lepedő hatására? Meddig nőnek? Mindenem nő velük? Mit mondok majd az asszonynak?

A mágneshez hozzáadódik a gyapjúé, így a terápiás hatások megsokszorozódnak.” A szememhez meg hozzáadódik a fülemé, így az agyi ingerek manifesztálódnak.
A gyapjú könnyű hőingerlő impulzusokat idéz elő, ezek a motoros és vegetatív szálakon jutnak el az agyba. A fájdalom impulzusait az efferens pályákon gátolja. Itt tulajdonképpen a neurofiziolódiai módon történő gyógyítás elvéről van szó.” Máris tisztábban látok, köszönöm. Ez meggyőző volt.

Tévelygő osztrákok Szombathelyen

Kb. egy hónapja egy osztrák autós jött velem szembe a nagypostánál. Álltunk egymással szemben, mögöttem autósor. Próbáltam jelezni az osztrák hölgynek, hogy vissza kellene tolatnia, de nem vette a lapot. Kiszálltam és angolul megtárgyaltuk, hogy ez egy egyirányú utca és az én autóm orra mutat a jó irányba. Pironkodva elnézést kért, mint mondta, először járt a városban és eltévedt. A napokban a vasútállomásnál vettem észre egy rossz irányba kanyarodó autóst. Ő is osztrák volt és ment szembe a forgalommal. Ilyet már én is játszottam néhány alkalommal, amikor elbambultam. Szerencsére csak nagyon ritkán. Az egyik ilyen élményem egy másik kontinenshez köthető. Bérautóval lazán befordultam egy egyirányú útszakaszra, mentségemre legyen mondva, a kitáblázottság ott igen pocsék volt. Ráadásul éppen három rendőr felé hajtottam, akik tág szemekkel nézték a mutatványt, majd egyikük tele tüdőből fújta a sípját. Ők spanyolul elmondták, hogy rosszat tettem (vélem én), én angolul elnézést kértem, majd amikor láttuk, hogy nem értjük meg egymást vidáman elbúcsúztunk. A hanglejtésből arra következtettem, hogy arra célozhattak, máskor figyeljek jobban.


Osztrák autós kanyarodik be az egyirányú utcába. A behajtani tilos tábla jól látható


„Alle Dumme fahren gegen mir!”, vagy valami ilyesmi. Amikor minden hülye szembe jön velünk az utcán.

Rámnézett a tojás

Reggelinél sikerült egy pillanatig szemeznem a tojásommal. A főttel. Két szép sárga szemével rám nézett, de mielőtt megérthettem volna inkább bekaptam. Az utolsó emlékem róla ez a fotó.

Tíz percet kutattam az archív képeim között egy hatalmas tojás után, amit Vépen fotóztam le. A Blikkben jelent meg, de nem találtam meg a képeket. Pedig az igazán érdekes volt. A gazda előttem törte fel, arra számítottunk, hogy két sárgája lesz a héj alatt. De tévedtünk, egy sárgája volt a belsejében és benne még egy egész tojás!

Na, erre kíváncsi lettem volna, hogyan néz ki főtt tojásként. Ha meglesznek a képek, akkor feltöltöm. Hihetetlennek tűnik, de nem az.

Motorháztető-horpasztó kerékpárosok

Sok éves tapasztalattal a hátam mögött kérdezem: ha a mellékutcából elém kihajtó kerékpáros tüntetőleg a másik irányba néz, miközben én vészfékezek, akkor őt ez megvédi attól, hogy elüssem? És mi a helyes válasz, amikor a következő pillanatban már az öklét rázza felém az, akinek éppen megmentettem az életét?

Ez a félrenézés egyébként sajnos nagyon jellemző és néha autóvezetőknél ismegfigyelhető. Valaki meg tudja magyarázni, miért van ez? Ha már hülyeséget csináltam, legalább ne lássam?

Régi panorámakép Szombathely Fő teréről

Újabb látványos, régi panorámaképet találtam Szombathelyről, ezúttal a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon. A képre kattintva letöltődik a teljes méretű felvétel, amelyen az akkori Horváth Boldizsár, ma Fő tér kb. háromnegyede látható. Ha nem tévedek, akkor a fotóművész vicces kedvében volt a kép készítésekor, és néhány gyerkőcöt megkért, hogy a panorámakép minden kockájára álljanak be valamilyen pózban. Így a felületes szemlélő egy olyan teret lát, amelyen zajlik az élet, de ha jobban megnézzük, akkor klónokat láthatunk. Remélem nem voltam nagyon illúzióromboló, de én szeretek ilyesmiket észrevenni.

Klikk a képre a panorámafotóért! A letöltött képet 100 százalékra nagyítva megtekinthető a régi tér. Az üveg tükröződéséért elnézést, gyorsan lőttem.

Városszavazás: hol járunk?

Máris vissza kell vonnom az öttel ezelőtti bejegyzésemet, amiben a városszavazás szükségességét kérdőjeleztem meg. Itt van pl. ez a tábla. Ha egy idegen téved erre, akkor milyen nevet keressen a térképen?

A megoldás persze kézenfekvő, nézzük meg, mi van az út túloldalán. Ez:

De vajon ha a városból távozókat ilyen szép tábla búcsúztatja, akkor a beérkezőket miért egy kopott? (Túrázóknak: az Emlékmű dombja melletti út)

Pink tábcsi, édibédi!

Nehéz eldönteni, vajon a száguldozó Hello Kitty rajongók rózsaszín-imádatát célozza meg ez  tábla, vagy egy melegfelvonulási útvonalra tévedtem véletlenül? Bájos a 30-as szám alá vésett MIÉP felirat is, a politológusok biztosan azonnal mondanának rá valami hihető magyarázatot, mit szombolizál. De az is lehet, hogy az aktivisták partizánként bevették magukat az erdőbe és időnként kiörnek jelet adni magukról. A harmonikus színösszeállítású tábla a Parkerdő közelében lelhető fel, Szombathely határban.

20 deka párizsi, szelve

Egy kis zalai faluban álltam meg némi harapnivalóért. Zsemlét, kockasajtot és párizsit kértem. (Igen, tudom, miből készülnek, de szeretem ezeket, főleg vezetés közben.)

-Szeleteljem? – kérdezte az eladó hölgy kedvesen én pedig bólintottam és pénzt keresgéltem.
-24 deka lett, maradhat?
-Persze, maradjon csak. Nagy vagyok, belémfér.

Azt már a kocsi mellett vettem észre, hogy az eladó nem vitte túlzásba a szeletelést. Viszont igaza van. Mivel nem ismert, tudja, hogy nem vagyok falubeli. Egyedül ültem az autóban, így valószínű, hogy nekem kell. Öt zsemlére meg minek 20 szelet? Viszont ha utánaszámolunk, akkor kiderül, hogy csupán egy szelettel számította el magát, így lett a 20-ból 24 deka.De legalább a héját lehúzta.