Plébános vs. Kézbesítő – 1:0 – Bunyó Győrváron

Kíváncsi lennék, mennyivel ugrik meg most a Keresztény Élet és a Szabad Föld című lapok eladási példányszáma, mivel a két újság neve egy Vas megyei bunyó kapcsán bekerült az országos sajtóba. Az esetet részletesen megírtam pl. itt. Nyilatkozott a verekedő pap is, aki nem kertelt, nem ködösített, bevállalta a verést, bár utólag már sajnálja, hogy nem bírták az idegei. A plébános nem mint kézbesítőnek osztotta a maflásokat, hanem régi haragosának, aki rendszeresen cukkolta őt. Pech, hogy a férfi éppen egyenruhában volt, hiszen így közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás. Tanulságos történet az elpattant idegekről, olvassátok el.

Szerintem a kertévék fenegyereke, Árpa Attila most tépi a haját és szívja a szívandóját, miért nem neki jutott ez eszébe előbb? Hiszen egy ilyen gerillamarketingért milliók ütötték volna a markát.  Ő meg csak olyan izzadtságszagú dolgokat tudott kitalálni e témában, mint pl. egy műbalhé az egyik reggeli műsorban, vagy hasonlóan amatőr megmozdulások.  Nekem szimpatikus a Szabad Föld szerkesztőségének hozzáállása is, akik azonnal előfizették a győrvári plébánost az újságjukra, hogy a kézbesítő helyett az időt verje el, velük.

Hónapokig karácsony

Nem csodálkoznék rajta, ha a december 25-i rendőrségi jelentésben lenne egy vagy több hír arról, hogy megvadult családtagokat kellett megfékezniük a zsaruknak Szentestén. Az már nem szerepelne a jelentésben, hogy ezek hipermarket dolgozók lennének. A kiváltó ok pedig prózai: az egyik gyerkőc, vagy férj üdvözült mosollyal berakott egy karácsonyi CD-t a lejátszóba.

Tegnap, november hetedikén valamivel több mint egy órát töltöttem egy szombathelyi hipermarketben. Ez alatt meghallgattam kb. 20 karácsonyi dalt. Nyomorult dolgozók meg ezt kapják két hónapon keresztül, non-stop, egészen az ünnepekig. Nem lepődnék meg, ha ők death metált hallgatnának a saját fájuk mellett.

Önmegsemmisítő?

Ma nem csak új áruházzal, de új lopásvédelmi technológiával is találkoztam. Legalábbis nekem még újdonság a három fiolát, benne színes folyadékot tartalmazó lopásgátló, mini „detonátorral” megbolondítva. Fogalmam sincs, mi történik, ha egy ilyet valaki kivisz a boltból és otthon megpróbálja lefeszegetni a termékről. Elposszan a patron és a kiszabaduló lötty befesti a lopott ruhát? Könnygázt fejleszt? Mar? Ha megszűnik a bolt jele, akkor felrobban? Ha valaki tudja mi ez, vagy mit csinál, akkor írja meg. Szerintem mondjuk jelvény helyett sem utolsó.

Horgas-fogaskérdés

Az alábbi képet ma lőttem Szombathely egyik új, német tulajdonú textilkereskedelmi üzletében. Sima csendélet lehetne, ha… Na, kapisgáljátok már? Csakazért sem lövöm le a poént. Tessék alaposan megnézni a fotót, majd lehet a homlokra csapni. (Négy ismerősömnek mutattam a képet. Mind a négynek legalább 10 másodperc kellett a fókuszpont megtalálásához.)

Amikor a fullánk fúrja az oldalam

A Jászságban járva az egyik töltésről kiszúrtam valami furcsát egy fa ágán. Messziről egy torz csillagnak tűnt, esetleg valami rongynak, mindenesetre nem illett a képbe. odaballagtam hozzá és már túl közel voltam, amikor leesett mi az. Gyorsan lőttem a fotómasinámmal az amorf és hirtelen felbolyduló alakzatra kettőt, majd megfogadtam kedves barátném Uccu nevű kutyájához intézett szavait: „Futttááááás!”


Elkóborolt méhcsalád fejmagasságban