Vírust kapsz karácsonyi üdvözlet helyett

Komolyan gondolom, hogy kalodába kellene zárni és tereken mutogatni azt az elvetemültet, aki ismét útjára indította a Hallmark/CNN „vírust”. Vigyázat, még a Microsoft sem találja az ellenszert, mint az az alábbi levélből is kiderül, de ez nem csoda. Az emberi hiszékenység ellen ugyanis nincs ellenszer. Azok, akik továbbküldik ezt a bárgyú levelet valószínűleg segíteni szeretnének és nem is sejtik, hogy éppen maguk szórják szét a „vírust”, spammelnek, szemetelnek feleslegesen.

Emellett elhintik a kételkedés magvait azokba, akik mostanában, karácsony előtt kapnak majd virtuális képeslapot szeretteiktől, ismerőseiktől. Ki merjem nyitni? Nem törlődik minden adatom? Vajon ez a „szupervírus”? Ez a levél hasonlít a hírhedt mongol vírusra, ami szintén levélben terjedt. A kódot nem kellett visszafejteni, hiszen sima szöveg volt: „Ez a pusztító mongol vírus!!! Kérem küldje tovább minden ismerősének, majd miután végzett formázza le a merevlemezt! Köszönjük együttműködését!”

Heccből indulhatott útjára az a levél is sok évvel ezelőtt, ami egy új, alattomos és nagyon pusztító féregre hívta fel a figyelmet, ami egy megadott dátumig lapul, majd akkor elpusztítja a merevlemezt. A levélíró azt is közölte, hogy ki lehet szúrni a vírust, csak rá kell keresni a #####.dll fájlra a Windows könyvtárban. Ha az megvan, akkor biztos a fertőzés és csak egy ellenszer van. DOS-módban törölni kell a lappangó vírust.  Sokan végrehajtották az irtást, ezzel tönkre vágva működő rendszerüket, vírusról ugyanis szó sem volt, a „vicces” levélíró egy fontos rendszerfájlt töröltetett a felhasználókkal.

A sok szöveg után itt a régi-új vírusra figyelmeztető levél, aminek nem szabad bedőlni, továbbküldeni meg végképp nem ildomos.

Továbbítsátok sürgősen levelezőpartnereiteknek:

Az elkövetkező napokban ha BÁRKITŐL, legyen az ismerős, rokon vagy barát
a HALLMARK-on keresztül képeslapot kaptok ne nyissátok ki! Megnyitáskor
a C merevlemezt „égeti” le. A CNN tette közzé a felhívást, maga a
vírus nagyon agresszív és a MICROSOFT is roppant veszélyesnek
nyilvánította. Tegnap fedezték fel és még nem találták meg a megfelelő
vírusirtót.

N*** K*** K***
gazdasági referens
______________________________

_____

Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma
Biztonsági, Informatikai és Távközlési Főosztály
1027 Budapest, Bem ***
Telefon: (361) 458 1***
Fax: (361) 356 8***
E-mail: kkn***@kum.hu

Kíváncsiságból felhívtam a Külügyminisztériumot, beszélni szerettem volna a levelet állítólagosan elküldő hölggyel, de a titkárságon kissé rámenősen érdeklődtek, miért is keresem őt. Amikor többedszeri kérésre elmondtam, a vonal végén lévő hölgy idegesen eltanácsolt. Mint mondta tudnak róla, semmi közük hozzá és ez a Külügyminisztérium. Hagyjuk tehát őket békén. (Ugyanez a lánclevél már a tavasszal is hódított a neten, N.K.K. figyelmeztetésével.)

A reakcióból ítélve valószínűsíthető, hogy valóban a Külügyminisztérium munkatársa küldte tovább az átverő levelet (valószínűleg ő is jóindulatból) és talán az aláírása, titulusa is automatikusan került a levél végére. Ezzel azonban még nagyobb lendületet kapott a továbbküldési vágy, hiszen „már a Külügyminisztérium is figyelmeztetett”!

Hasonló hibába esett több szombathelyi szervezet is, amikor ismert tagjaik postázták tovább a „figyelmeztetést” úgy, hogy nevük, titulusuk a hoax végére került.

Érdekes, hogy amikor erre felhívtam többük figyelmét, rendszerint sértődés volt a reakció. Íme az egyik:

„Ha te nem akarsz, akkor nem segítesz senkinek, csak éled a savanyú kis világod és láss csak mindenben rosszat. De azért ne akard megtiltani másoknak, hogy segítsenek. És főleg ne akard jobban tudni én kit figyelmeztetek a veszélyre!”

Emlékszem még, a 90-es évek közepén ha emailt kaptam, akkor az 95 százalékban valóban nekem jött. Volt olyan nap, amikor nem is kaptam levelet. Ma a levelek minimum 85 százaléka levélszemét. Közülük sok a hasonlóan „segítőkész” embereknek köszönhető, akik nem hallgatnak senkire, mindent továbbküldenek, ami a kezük ügyébe kerül, ha abban azt kérik, hogy mindenkinek küldjék tovább. Mert ettől menekülnek meg a beteg kisgyerekek, ettől áll meg a szupervírus, kiderül a chipbeültetés, megtudhatjuk hogy a Mars nagyobb lesz éjjel, mint a Hold, kikanalazhatjuk a befőttesüvegben növesztett cicákat stb., stb.

Ide másolom egy korábbi összeállítás végéről a tanácsokat, hátha eggyel kevesebb hoax kerül továbbításra:

Néhány példa, mikor dobjunk a szemétbe láncleveleket:
– Ha arra kérnek minket, hogy küldjük tovább a levelet mindenkinek
-Ha nincs élő telefonszám, cím, emailcím feltüntetve az üzenetben, amin keresztül azonnal ellenőrizni tudnánk a levél valóságtartalmát
– Ha híres márkákra, vagy eseményekre hivatkoznak konkrét linkek, dátumok nélkül (pl:: tegnap tette közzé a Microsoft, pénteken született egy kislány, stb.)
– Ha homályos utalásokat tartalmaz (Tegnap történt az egyik ismerősömmel, Mint arról a sajtó is beszámolt akkoriban., stb.)
– Ha előnyt ígérnek a továbbküldés esetén (Minden továbbküldött levél után 50 centet kap a rákos kisfiú) – Hogyan ellenőrzik?
– Ha arra kérnek, hogy az eddigi címzettek adatait is hagyjuk a levélben (spammerek így is élő emailcímekhez juthatnak)

Ha valaki nagyon nem bír ellenállni a kísértésnek és mindenáron tovább akarja küldeni a levelet, akkor feltétlenül tegye meg az alábbiakat:

– A címzetteket a Titkos másolat sorba (BCC) írja. Attól senki nem tekinti a továbbküldőt jobbnak, okosabbnak, ha többszáz címet ömleszt be a címzett sorba, amit a reklámlevél küldők örömmel fogadnak, de ismerőseinek sok bosszúságot okozhat vele. A BCC-be írt címzettek nem tudnak egymásról.
– Törölje a továbbítások eddigi adatait a levéltörzsből. Szintén nem érdem, ha a levél 95 százalékát az eddigi küldők adatai teszik ki és csak a lap alján olvasható az üzenet.
– Ha nem ellenőrizte a levél tartalmát (lustaságból, gyávaságból, vagy mert sajnálta a telefonhívásra a 30 forintot), akkor ne legyen rest ezt jelezni a címzetteknek.
– Soha ne küldjön lánc- és segítségkérő levelet tematikus levelezési listáknak, kivéve ha ez a lista témája.   Ugyanúgy nem való például egy humorlistára a komolynak szánt segítségkérő levél, mint a balesetben szétszakadt emberek fotói.
Persze van, aki mindkettőn tud röhögni, de az már megint más kategória.