Milytary police

Egy Szombathelyen közismert ember motorozott előttem „Milytary police” feliratú, figyelemfelkeltő kabátban. Úgy tűnik az illető munkahelyet váltott, mert korábban „FBI – Animal Controll” feliratos bomberdzsekiben ellenőrizte az utcákat. Ugye másoknak is feltűnt mily’ költői, mily’ kecses, mily’ tary a képen látható szó?

De félretéve a szurkálódást, örülök, hogy az illető jó egészségnek örvend, hiszen sok-sok évvel ezelőtt egy kisebbségi önkormányzat vezetőjeként bejelentette, hogy nagyon súlyos beteg és már csak napjai vannak hátra. Az önkormányzat pedig rákontrázott, hogy elnöküket saját halottjuknak fogják tekinteni. Ez megjelent az egyik szombathelyi újságban is. Mindenesetre ha akkor betették kamatozni a temetésre félretett pénzt, az igazán szép summává dagadhatott mostanra.