Lokális KRESZ-teszt

Ön a kék megkülönböztető sapkával ellátott 50 éves kerékpárt vezeti. A sávjában negatív irányban halad.

1. A balra kanyarodó fekete autó sofőrje mikor jár el szabályosan?

  • Ha Ön előtt kanyarodik?
  • Ha Ön mögött kanyarodik?
  • Ha Ön fölött kanyarodik?

2. A megkülönböztető kék sapka használata mellett mivel bírálhatja felül a KRESZ összes passzusát?

  • Ökölrázással
  • Csengetéssel
  • Hangos „huligánozással”

3. Mennyi a képen látható, minden nap hasonló stílusban hasító kerékpáros várható élettartama?

  • Legalább kétszerese a vele szembe jövő, feleslegesen idegeskedő autósokénak
  • Vagy inkább háromszorosa…
  • Lényegesen magasabb, mint a KRESZ-t ismerőké


A fotó Szombathelyen, a Rohonci –  Szűrcsapó utak kereszteződésében készült

Pörgős élet

A minap megtapasztaltam az aquaplaning jelenséget, azaz a vízen csúszást. Kis sebességgel hajtottam be egy körforgalomba, amiben állt a víz. Az elfordított kerekeknek köszönhetően az autóm szépen felfeküdt a víz tetejére és irányíthatatlanul megpördült és végül a forgalommal szemben álltam meg, az érkezők legnagyobb örömére. Nem volt ijesztő a pillanatok alatt lejátszódó dolog, inkább érdekes, de mint mondtam, kis sebességnél történt. Ha ugyanezt 90-nél teszem, akkor már tarolhattam volna.

Ezt meséltem el egy ismerősnek, akivel szintén történt már hasonló januárban, igaz, ők jégen perdültek meg, nagyobb sebességnél. A barátnőjével tartottak Budapestre, amikor a tiszta aszfaltról hirtelen egy jégbordás részre értek egy erdősávnál. A sofőr elkövette azt a hibát, hogy hirtelen rálépett a fékre és nagy kormánymozdulattal akarta korrigálni a megcsúszó autót. Az eredmény egy centrifugaként pörgő gépkocsi lett, ami éppen csak elkerülte a szemből érkező jármű oldalát. Két teljes fordulat után a kocsi eleje az út szélére nyomott hófalban akadt el. Ők kétszer is megijedtek, hogy miért, az az elbeszélésből kiderül:

-Halálfélelmem volt, jobb kézzel a barátnőmet szorítottam az ülésbe, nem mintha ez ért volna bármit ütközéskor és egyikünk sem sikított, vagy kiabált. Tudtuk, hogy nagyon összetörhetjük magunkat és hogy semmit nem tehetünk. Tisztán hallottam a kerekek surrogását és hihetetlennek tűnt, amikor hirtelen megálltunk. Hallottam a szívem zakatolását, a bal kezem ujjai elfehéredtek, ahogy a kormányt szorítottam, néma csend volt az autóban. Szerintem levegőt sem vettem, miközben mindez történt. Éppen megkönnyebbülten sóhajtottam volna egyet, amikor a szélvédőn megszólalt egy barátságos,  de abban a szituációban üvöltőnek tűnő női hang: ÚJRATERVEZÉS!

Lila köd

Autósok ezreit csapta be az Il Ferro Kft., vagy csavarjunk egyet a dolgon, autósok ezrei dőltek be a kecsegtető ígéretnek. A hasonló kaliberű csalók szerintem még évtizedekig kaszálhatnak Magyarországon, a „keressen gyorsan sok pénzt munka nélkül”, vagy „autó szinte ingyen” szlogenekkel bizony könnyen lehet tarolni. Bár az Il Ferro már 2007-ben megbukott, mégis a mai napig láthatók ilyen matricával felruházott autók. Ezt a képet még korábban lőttem, de tetszett a tulajdonos önkritikája. Már ha annak szánta.

Ez rossz vicc volt

Szántóföld végébe szurkált útszéljelző oszlopok Győr-Moson-Sopron megyében, a 86-os út mellett. A tulaj talán kamionokat, buszokat, vagy néhány személyautót akart zsákmányolni a ködös éjszakákon? Aki vezet autót, az jól tudja, milyen fontos rossz látási viszonyok között a prizmás oszlop, amihez be lehet lőni az út szélét. Na de ha messze van az úttól?

Ezer új autó Szombathely mellett (Légifotók)

Egy szemfüles riporter a levegőből készített néhány pazar képet pár ezer kikötőben rostokló új autóról Angliában, amit aztán most boldog-boldogtalan közzétesz nagy válság címszó alatt, illetve spamként, „poénos” levélként, közösségi oldalakon is terjed. Pedig igazából az lenne a hír, ha már rozsdásodó, hónapok, évek alatt ott rohadó autók lennének. A jelenség nem új, már tavaly nyár végétől lehetett hallani hasonló szituációkról. Néhány nap, vagy hét alatt azonban azokat az autókat elszállították.

Bár rengetegen elhajtanak mellette naponta, mégis kevesen tudják, hogy Szombathely közelében, a 86-os út mellett, a balogunyomi vasút átkelőnél is van egy telep, ahova rendszeresen érkeznek új autók. Nyáron csináltam légifelvételeket is róla. Egy elvetemült ismerősöm megszámolta, 976 autó állt a placcon, illetve tréleren.

Még több képért katt a linkre:

Ezer új autó Szombathely mellett (Légifotók) részletei…

Ne tökölj az Aldiban!

A szombathelyi Aldi parkolójában virít ez a tábla, közreadom, hátha mások is szoktak ráérősen vásárolni, trécselni bóklászás közben. Úgy tűnik, ez az üzlet a gyors vásárlók híve. Aki pedig nem találja tömött bevásárlókocsijával az autóját a parkolóban, az ne essen kétségbe, csak lejárt a rendelkezésére álló idő. A szállítási számla rendezése után visszakaphatja kedvencét.

Visszafogott sebesség – Speed limiter akcióban

Bekeményítettek a szombathelyi közlekedési rendőrök. Nem is akárhogyan. Nem volt előre bejelentett akció, rongyrázás, csak sokkal erélyesebben lépnek fel a szabálytalankodókkal szemben. Nagyon helyesen. Az elmúlt héten nem volt olyan nap, hogy ne láttam volna járőrautóval félreállított járművet az út szélén, intézkedő rendőrökkel. Többször is belefutottam a traffipaxos autóba, a kocsiból mértek a közlekedésiek. Már csak ennek hatására is óvatosabban vezetek.

Nem titkolom, néha az én lábam is megszalad a gázpedálon, pedig elég hatvannal belefutni városon belül a mérőautóba és máris jelentősen apadt a családi büdzsé. Ennek kiküszöbölésére már egy hete használom az autóm azon szolgáltatását, amire korábban megesküdtem volna, hogy hülyeség. Ez pedig a sebességhatároló, speed limiter. Korábban összesen egyszer próbáltam ki és eldöntöttem, hogy ez nekem nem kell. Aztán kiderült, hogy mégis. A sebességhatároló csupán annyit tesz, hogy nem engedi a beállított sebességérték fölé a járművet. Intenzív gyorsításkor ugyan a lendület túlviheti a sebességmérőt 4-5 kilométerrel, de ez másodperceken belül visszaesik, hacsak nem lejtőn robogunk. Városon belül mostanában 52-54 kilométeres maximális sebességet állítok be, így nyugodtabban közlekedhetek, csak a 30-as táblákra, vasúti átkelőkre kell figyelni a forgalom mellett. A sebességhatároló egy rövid „padlógázzal” kikapcsolható, így ha hirtelen kell gyorsítani a beállított érték fölé, akkor sincs jelentős időveszteség.


Büntetnek a rendőrök a Szent Gellért utcában. Az autó kijelzőjén virít a bekapcsolt sebességhatároló.