Ajándékutalvány

Számos esetben hallhattuk már, hogy ha nincs ötletünk kreatív, hasznos ajándékra, akkor ezerszer jobb vásárlási utalványt ajándékozni, mint venni egy esetleg drága, de felesleges kacatot. Akinek sok kenyérpirító porosodik a szekrényében, az gondolom most bőszen bólogat. A karácsony előtt fotózott kép azonban két okból is érdekes.  Amikor az ember levásárolná az ajándékutalványát, akkor nem szívesen olvas ilyen feliratot.

Másrészt a nagybetűvel kezdődő sorok és a felkiáltójel elé elhelyezett pont mégis csempész némi vidámságot a bevásárlásba. Mintha a Pioneer űrszonda földönkívülieknek szóló üzenetét olvasnánk.

Elfásult lakótelep

1977-ben (vagy ’78-ban) nagy tűz tombolt a Rohonci út sorházának legfelső szintjén. Az arról készült képek mellé beteszem az egyik idei képemet. Ugyanaz a ház, de mennyivel másabb környezet! A jelölt részek látszanak a régi képeken.


Értelemszerűen ez az idei kép.

Jól látszik, mennyire kopár volt a Derkovits lakótelep és mennyire megváltozott a helyzet mára.

Esküvő óriásplakáton

Szlovákiában robogtam el emellett az óriásplakát mellett, szerencsére még sikerült lefotóznom. A plakáton semmi szöveg, csak egy boldog ifjú pár. Kolbászoltam sok felé az országban, de nem láttam több ilyet. Ez vajon egy kialakulóban lévő szokás, óriásplakáttal megajándékozni a párt, esetleg gerilla akció?

Nyolc éve Szombathely oladi városrészében is fotóztam egy óriásplakátot az egyik graffitis cikkhez, de az festékszóróval készült szerelmi vallomás volt: „Simo! I want you! I need you! I love you!” (Sajnos a cikkben már csak a bélyegképek maradtak meg, de ott van.)

Ne paráználkodj!

Ezen blog első politikai tartalmú bejegyzése, de csak a jelenség miatt.

A szombathelyi gyermekparadicsomnál, a Kalandvárosnál fedeztem fel ezt az elektromos szekrényre ragasztott politikai üzenetet tartalmazó matricát. Az aktivisták már szinte az összes városi szemétgyűjtőt leragasztgatták, ami nem nagy öröm. 2002. óta a pártok leszoktak a város elrondításáról, teleplakátolásáról és talán nem kezdik elölről a „mindenre felragasztjuk magunkat” kampányt. A kampányoló párt egy másik párt ismert emberében lelt számára megfelelő alanyra, aki mellé odabiggyesztették a hatodik parancsolatot: Ne paráználkodj!

Érdekes vetélkedésnek nézhetünk elébe, ha a többi párt is felveszi a kesztyűt és egymás vezéregyéniségeit előcibálva szedik elő a szellemesnek gondolt tiltásokat. (Pl.: Ne hisztizz! Ne sipánkodj! Ne kívánd párttársad feleségét! Ne hazudd, hogy nem hazudsz! Ne dübörögj! Ne libulj! Ne útelágazógázódj! stb.)

A többi parancsolat matricájával még nem találkoztam, de majd figyelem. Egyébként a Jobbiknak is célszerű lenne beszerezni néhány megállítótáblát és azt teleragasztani. Javaslom jó példának Ausztriát, ahol képesek tartós vizuális szennyezés nélkül lebonyolítani a kampányokat. A szavazás végeztével egyszerűen beszedik a tábláikat és nem maradnak plakát és matricaromok közterületen.

Bevásárlóközpontok pár hónap alatt (Légifotók)

Amikor a nyugat.hu beszámolt az új bevásárlóközpont tervéről és azt is hozzátette, hogy az már nyáron nyithatja kapuját, akkor egy olvasó rákérdezett: melyik nyáron? A kérdés jogosnak tűnhet, tekintve hogy a cikk mellé tett légifotókon jól látszik: szántóföld az a terület, ahol nyáron már az új shopping center állhat. A kételkedők részére kerestem elő néhány légifotómat 2008-ból, egészen pontosan május 3-án készültek.

A nagy üres placcon hat hónappal később megnyílt a Park Center, jobbra fent az épülő ALDI, amely másfél hónapra rá nyitott. Balra fent az Interspar. Balra lent a Honda és a Citroen márkakereskedés.

Bevásárlóközpontok pár hónap alatt (Légifotók) részletei…

Szülőház rossz helyen – Magyar László kálváriája

Lám, mire jó egy ártatlan blogbejegyzés. Kiderül például utána, hogy a város neves szülöttje nem is ott született, ahol az ezen eseményről szóló emléktáblája áll.

A Lesifotós egyik legutóbbi blogjában Magyar Lászlóról megjelent írással kapcsolatban tisztelettel hívnám fel a figyelmet, hogy az 1994-ben elhelyezett tábla ellenére, Magyar László szülőháza nem azon a helyen állt, ugyanis annak idején egy felületes kutatás nyomán tévesen határozták meg a szülőház helyét.

Magyar László szülőháza valószínűleg a Piactéren (ma: Főtér) állt, pontosabban áll, ugyanis a 11. szám alatti házról van szó, amely a Belsikátor északi oldala és a tér sarkán áll, jelenleg éppen felújítják.

A levelet dr. Tilcsik György írta, ezúton is köszönöm neki és hamarosan megkeressük, hogy még többet megtudjunk Magyar László valós szülőházáról és a tévedés hátteréről.

Reklám ufóul

Földönkívüli barátaink biztosan örülnek az ingyen al’ténak, agasnak és fónak, de azért szeretném tudni, mi az. A reklám a maga nemében viszont zseniális. A hívószóra (INGYEN) biztosan sokan közelebb mennek, majd mivel nem lettek okosabbak többen talán a boltba is betérnek, ahol kiderül, minek a maradványa az al’té.