Pósfai száguldozó

Készítettem egy riportot régebben az akadálymentesített Pósfáról, ahol kerekesszékkel gyakorlatilag minden fontos helyet könnyen el lehet érni és a boltot is átalakították, hogy a falu egyetlen kerekesszékese, Csóka Tamás könnyen be tudjon vásárolni. A férfi még 1991-ben elszúrt egy fejesugrást az egyik vasi fürdőhelyen és eltört a nyakcsigolyája, deréktól lefelé lebénult. Ez azonban nem akadályozza abban, hogy állandóan nyüzsögjön. Weblapján rendszeresen beszámol a falu történéseiről, fényképez, videókat szerkeszt, szóval ő a helyi hírharsona. Egy ideje MSN-en is tartjuk a kapcsolatot és ma is megnevettetett fanyar humorával. Íme a beszélgetés egy részlete:

Dontomasz üzenete:
Asszem a főkapitányt kérdezték a Vas Népében, hogy az elektromos kerekesszékkel miként lehet közlekedni. Szerinte a járdán, de nem ihatunk alkoholt, mert elektromos dolgot vezetünk

lesifotos üzenete:
Na, majd megérem hogy benne leszel a rendőrségi jelentésben. „A sebességhatárt jelentősen túllépve, ittasan vezette elektromos kerekesszékét Cs. T. pósfai lakos”

Dontomasz üzenete:
Én kockáztatok. Legfeljebb ha megcsípnek majd gyalog jövök haza.

Ezt megfejelve még egy képet is küldött, amit édesapja készített róla, amint a faluban száguldozik. Íme:

Tamás weblapja, ott üzenetet is hagyhattok neki