Amikor az első hírek megérkeztek arról, hogy a szülők és gyerekek körében is népszerű habtapi lapok feltehetőleg rákkeltő anyagot tartalmaznak, akkor már egy cseppet sem lepődtem meg, pedig a lányom szobájában is van ilyen, azon hemperegve szokott a lovaival játszani. Öt éve nyúzza a lapokat. Amikor először hallottam a játék feltételezhető veszélyességéről leültem a net elé és kerestem hazai és nemzetközi híreket. Sajnos ezek is megerősítették, hogy vannak kockázatai a habtapi lapnak, de hogy mik, azt egyelőre nem tudni. Elindultak a vizsgálatok a lap rugalmasságáért felelős formamiddal kapcsolatban, ami belélegezve rákkeltő lehet.

Internetes tanulmányutamat befejezve egy nagy táskába pakoltam össze a habtapi lapokat, kislányom legnagyobb bánatára, de elmagyaráztam neki, hogy ő már nagy ehhez a játékhoz. A nagy puzzle egyelőre lekerült a garázsba, jól becsomagolva. A vizsgálat eredményét megvárom, ezután döntök, hogy a szeméttelepen végzi, vagy ha veszélytelen, akkor a kisebbik lányom is játszhat vele. (A safbaby.com 11 gyártót keresett meg és csak háromtól kaptak megnyugtató választ. A listát frissítik, amint van újabb fejlemény.)

Amikor két nap múlva is hallottam a feltételezett veszélyről a televízióban, akkor tettem egy rosszmájú megjegyzést a feleségemnek: a Vaterán valószínűleg megszaporodnak az eladásra szánt habtapi lapok. Talán magam sem gondoltam komolyan (de), ám az idő engem igazolt. Jelenleg félszáz ajánlat közül lehet válogatni, rendkívül kedvező áron, akár 1 forintért is, ha más nem licitál rá.

Íme egy hirdetés:

Trabantban szül a hajléktalan szlovák lány Szombathelyen?

Hisztérikusan síró terhes nőre figyelt fel munkatársunk egy szombathelyi buszmegállóban. Hosszas faggatózásra kiderült: bőven van baj, de a 21 éves, nyolc hónapos terhes szlovák lány két kézzel tolja el magától a segítő kezeket.

Zokogva a buszmegállóban

Fiatal, szőke lány ült a 11-es Huszár út végén a buszmegállóban. Keservesen zokogott, előrehajolva, már amennyire nagy pocakja engedte. Már több mint egy órája itatta az egereket, ezt a mellékinformációt egy arrafelé kerekező osztotta meg velünk, aki az édesanyjához menet is látta, hallotta a keserves sírást és mikor visszafelé tartott megállt megkérdezni tőlünk, mi a bú oka. Mi a kocsiból láttuk meg a lányt. Hazafelé tartottunk, azzal a boldog tudattal, hogy időben letudtunk egy munkát és vasárnap délután lesz egy kis szabadidőnk. De a buszmegállóban magányosan síró pocakos nő látványa nem hagyott nyugodni. Fék, majd tolatás és először ablakon keresztül tudakoltuk, mi a baj, tudunk-e segíteni? A válasz még hangosabb sírás volt.

Ételt vár a párja

A buszmegállóban leparkolva immár testközelből faggattuk a lányt, mi történt, de csak azt értük el, hogy még hisztérikusabban sírt, ekkor már vérző foga is láthatóvá vált. Újabb percek teltek el, mire az első szót sikerült kihúzni belőle.

-Bántott. Nem vittem haza ételt. Nincs tekintettel a babára. Mindig ez van – zokogta, majd újabb konok hallgatás következett, heves szipogás kíséretében.

-Van hová mennie? Mit akar csinálni? – szegeztük neki a kérdést, de csak vállvonogatás volt a válasz.

-Nem akarok visszamenni. Majd csak lesz valami – bökte ki végül, majd azt is megtudtuk, hogy ma még nem evett és nyolc hónapos terhes. A mentő említése szinte hisztériás rohamot váltott ki a lányból, így megpróbáltunk másfelé puhatolózni. A családsegítő volt a következő ötlet, de a lány ez ellen is kapálózott.

-Nem megyek be ilyen helyre, nem! Nem akarok oda menni! – hajtogatta makacsul, de amikor egyetlen épeszű indokot kértünk tőle, mi kifogása a szállás és az étel ellen, akkor csak hallgatott. Azaz sírt.

Mentőt küldtek

Nem törődve a lány kapálózásával tárcsáztuk a tudakozót és az itt kapott számmal a családsegítőt. Senki nem vette fel a telefont, így felhívtuk a mentőszolgálat diszpécserét a városi számon, hátha tudnak egy olyan számot, ahol beszélhetünk szakemberekkel. Egy kedves női hang jelentkezett a vonal másik végén és amikor meghallgatta tömör összefoglalónkat a helyzetről, akkor ő a mentő és rendőrség párost javasolta, mivel bántalmazás után a terhes nőnek biztosan szüksége van kivizsgálásra, az őt megütő férfinek pedig egy kis eligazításra. A lány heves tiltakozását említve abban maradtunk, hogy a diszpécser küld egy mentőt, a többit meg majd meglátjuk.

Megszökött

A szőke lány megérezte, hogy a sorsa felett szervezkedtünk, így a távozás mellett döntött. Szóban próbáltuk visszatartani, de tankként lódult előre, körültekintés nélkül átrohant a 11-es Huszár úton és bement egy zsákutcába. Szemmel követtük, merre tart, hogy utána küldhessük a mentőt, de nem jutott messzire. Egy asszony és egy huszonéves fiú jött vele szemben. A lány megtorpant, majd beszélgetett velük, végül elindultak visszafelé. A mentő akkor érkezett, amikor a lány kiért a sarokra. Amikor felfogta, hogy érte jöttek beszaladt egy másik utcába.

-Remek. – jegyezte meg a mentő vezetője, majd fiatal kollégájához fordult –Kérdezd meg, mi legyen.

Miközben az ápoló rádión utasítást kért mi gyorsan összefoglaltuk a történteket és hozzátettük, szerintünk célszerű lenne bevinni kivizsgálni a lányt.

-Ez nem így megy. Demokrácia van, ha nem járul hozzá és nincs veszélyben, akkor én nem tuszkolhatom be a mentőbe, hogy márpedig mi elvisszük – világosultam fel a mentőből. – Megyünk, beszélünk vele.

Tárgyalás

A mentő az utca közepén érte utol a lányt. Messziről figyeltük, amint szóval megpróbálják megállítani, majd beszédbe elegyednek vele. A zsákutcában látott páros is utánuk iramodott. Mint kiderült, a fiú a lány élettársa, a nő pedig a lány „anyósa”. Mivel percekig nem történt semmi, utánuk mentünk mi is, megtudni, miért nem száll be a mentőbe a lány. Amikor odaértünk már újból hisztérikusan sírt. Az élettársa valamit a fülébe súgott, mire felkiáltott: Hagyjál már. Nem érted, hogy nem? Hagyjatok békén!

A házakból kíváncsi fejek kukucskáltak ki. Azt láthatták, hogy egy mentő áll az út szélén, mögötte húsz méterrel egy terhes nő zokog egy fa tövébe roskadva, a mentő előtt pedig egy kis csoport tanácskozik.

-Menjenek innen! Utálom a mentősöket! Az összeset! Utálom! – sikítozta a lány.

-Köszönjük a bizalmat – morogta maga elé a mentő pilótája, de nem poroztak el, inkább tovább próbálkoztak a meggyőzéssel. Közben egy futó érkezett, közelről megismertük, a rendőrség magas rangú tisztje kocogott arra. Csendesen beszélgettek, de a lány makacsul rázta a fejét. A rendőr végül felállt és tovább kocogott, megjegyezve, hogy visszafelé is erre jön.

–Ha nem hagynak békén én öngyilkos leszek! Ezt nem bírom! Megölöm magam! – hangzott az újabb fenyegetés néhány perc múlva.

–Hoppá! – szaladt fel a mentőápoló szemöldöke. – Kimondta a varázsszót! Eddig elvileg hagyhattuk volna, ha nem járul hozzá a kórházba szállításhoz, de így, hogy öngyilkossággal fenyegetőzik már mindenképpen be kell vinnünk. A kérdés már csak az, hogyan?

A Trabanton túl

A mentő személyzete megkezdte az adatfelvételt, egy űrlapot töltöttek ki és a lány élettársát kérdezték.

-Lakcíme? – tette fel a rutinkérdést az ápoló.

-A Trabant mellett – felelt magabiztosan mosolyogva a fiú.

-Értem – mondta kicsit elnyújtva az ápoló, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de a kezében idegesen megremegett a toll.

–Mi voltunk bent az újságban! Bizony! Mi lakunk a Trabantban – csatlakozott a beszélgetéshez az asszony. – Olvasták? Nem? Mindjárt jön ám a lakásunk. 82 éves bácsi a gazdája, a Fő téren szokott hegedülni. Én néha Székesfehérváron és Esztergomban is alszom, de a gyerekek itt laknak a Trabant mellett. Ha esik az eső, akkor meg bent. Ha minden jól megy, akkor hamarosan sikerül albérletbe költöznöm.

–Ühümmm. A lány neve?

–S. Anitaoa.

–Milyen Anita?

–Anica! Anitaoa. Szlovák.

–Csilla! Légy szíves! – kiabált rá a lány.

–Jól van, nyugi, csak mondtam a nevedet.

–Ő is a Trabantban lakik?

–Ott. Ja, meg vese és szívbeteg, mondta.

–Anica?

–Ő. Vannak furcsa dolgai. Ma még nem is evett.

–Értem. Szólj be kérlek, hogy küldjék a rohamot!

Ügyeletes orvos érkezik

A rohamkocsi helyett az ügyelet érkezett, két orvossal. Egyikőjük a fiatalemberrel beszélgetett el, a másik csendesen, nyugodtan a lányt kérdezte ki. Közben a „futóbajnok” – az egyik családi ház lakója nevezte így rendőr ismerősét – is visszatért és érdeklődött a fejleményekről. Az orvos rezzenéstelen arccal hallgatta a lány beszámolóját a lakásáról, arról, hogy nem volt szűrővizsgálatokon és arról, hogy ő nem akar segítséget igénybe venni, meg különben is fél az orvosoktól. Közben Csilla, az „anyós” kérdésünkre eldarálta, mit keres a szlovák lány egy szombathelyi Trabant mellett.

–Budapesti cigányok vitték még korábban Tatabányára, azt ne kérdezze minek, mert nem tudom és tőlük szökött meg. A Pozsonyba tartó vonaton találkozott velem, elsírta nekem a bánatát én meg bemutattam a fiamnak. Eltöltöttek egy estét a híd alatt és azóta itt ragadt, meg teherbe esett. A szülei meghaltak, meg amiatt is sokat sírt mostanában, mert állítólag az ikertestvére is meghalt.

Az ügyeletes orvos közben elmagyarázta Anicának, hogy mindenképpen be kell vinniük a kórházba és a legjobb, ha beszáll a mentőbe. Elmondta azt is, hogy megvizsgálják őt és a babát, hogy kiderüljön, minden rendben van-e, de a szülészet mellett egy másik osztályt is fel kell majd keresnie, mivel a beszélgetésből kiderült, hogy összetett problémáról van szó.

-Akkor mi megyünk is. Viszlát! – köszöntek el Anica hozzátartozói és indultak a közeli étterembe vacsorázni.

–Álljon már meg, a mindenségit! – szólt a fiú után az orvos. –Nem hallotta, hogy a barátnője nem mer egyedül beszállni a mentőbe?

-Ööö, akkor… menjek vele én is?

-Okos döntés, jól van, jöjjön!

Anica sírva szállt be a mentőbe, kezébe temette az arcát, amikor behúzták az ajtót. A nézelődők fejcsóválva próbálták megemészteni a látottakat, hallottakat. A Trabant elgurult az étterem felé, Csilla pedig utána sétált.

Kórházban

Este gyümölccsel, nassolnivalóval, rostos baracklével és egy üveg jeges teával felszerelkezve állítottunk be a szülészetre és Anicát kerestük. A nővér csodálkozva mondta, hogy szerinte nincs szlovák kismama az osztályon, de megnézte a nyilvántartást is. Neki volt igaza. Telefonált még néhány szóba jöhető osztályra, de nem járt sikerrel. Az ambulanciát javasolta, nézzük meg, hátha még ott van. A Sürgősségi Tömbben körülnéztünk, de nem láttuk a lányt. A pultnál érdeklődtünk, a hölgy készségesen utánanézett név alapján. Először nem találta nyomát, de aztán rábukkant.

-Igen, megvan. S. Anitaoa, 88-as születésű. Hmmm. Ne keresse. Nincs itt. A neve mellett ott a bejegyzés: a vizsgálat előtt önkényesen távozott.

Bokor alatt

A Metró áruházzal szemben egy üres házhely áll. A város felőli oldalán egy gumiszervíz kis épülete, mellette bokrok és csekmet közé rejtetten egy hosszú ház, amolyan telepszerűség, udvarán sok hulladékkal. Ide irányítottak minket, amikor este kerestük a kórházból megszökött lányt. Mint kiderült, nem tévedett sokat az útbaigazítónk. A kézi reflektorunk fényére mogorva fickó jött elő a házból, számon kérte, mit világítunk be az udvarukra, de amikor megtudta, hogy nem utánuk kutakodunk, akkor kicsit megenyhült. Azonnal tudta, hogy a trabantos lányt keressük. Megmutatta, hol szokott parkolni a Trabant és megmutatta, hol alszik Anica, amikor nem esik az eső.

Egy kis fácska tövében paplan és párna hevert a földön, ez a nyolc hónapos lány fekhelye jó időben. Feltehetőleg itt törnek majd rá a szülési fájdalmak néhány héten belül és nem kizárt, hogy itt, vagy a Trabantban szüli meg gyermekét, látva hozzáállását a kérdéshez. Bejártuk a környéket, de nem bukkantunk a lány nyomára, végül feladtuk és elindultunk hazafelé. Véletlenül vettük csak észre a sötétből kilépő férfit, szőke hajáról ismertük meg benne Anica élettársát. Megálltunk és megszólítottuk.

-Anica jól van, nincs semmi baj. Eljött a kórházból, mert nem szereti. De jól van, kár volt a felhajtásért. Igen, a Trabant nincs ott, ahol szokott lenni, de én tudom hol van – mondta a fiatalember. Az utca végén felbukkant Anica alakja is.

–Utálom az orvosokat és a mentősöket, anyukámnak és apukámnak sem mondták meg, hogy súlyos betegek, mindkettő meghalt. Nem foglalkoztak velük, azt mondták, alkoholisták, pedig anyukám nem is ivott. A halotti jelentésben láttam, milyen komoly beteg volt. Nem kell engem félteni, vigyázok magamra, nincs semmi bajom. Tényleg – bizonygatta. Barátja vette vissza a szót.

–Kérdezték a száján a sebet, de ez már régi történet – nevetett a fiú, megköszönték az érdeklődést és kéz a kézben eltűntek a sötétben, mint egy boldog házaspár. Indultak a Trabant felé.

Napfürdőzni kanapén lehet.

Update: simán megvolt Süsü, Mézga Géza, Grabowsky is, no meg Sandra Bullock, Madonna, Orbán Viktor. Jó kis adatbázis lehet a háttérben. Tom Sawyerrel azonban megfogtam, helyette Huckleberry Fin-t adta találatnak, amit nevezhetünk paraszthajszálnyi különbségnek. Lajka kutya helyett pedig Gagarint kaptam. Ez sem fényévnyi különbség.Vajon minek örülnek majd az unokáink?

Íme a térképváltozat is:

Nyilvánvaló, hogy tréfáról van szó, de biztosan szívenüt néhány térképböngészőt az elnevezés. Kétszáz év múlva pedig vitatkozhatnak a történészek, vajon létezett-e valóban ez az utca, ha igen, miért és hova tűnt?

Az utcanévről eszembe jutott egy kedves szombathelyi sétány is, amely csak néhány napig élt és a térképre soha nem került fel. A Bagolyvár előtti domb tetején egy kitaposott gyalogút fut végig. Kedvenc terepe ez a kutyasétáltatóknak és a szerelmesen andalgóknak. 2003. tavaszán aztán a kerítésen megjelent egy barkácsolt utcanévtábla: Rómeó és Júlia sétány. Kedves ötlet, biztos vagyok benne, hogy (szinte) senkit nem zavart, sőt… Valakinek azonban mégis bökte a csőrét, mert nem egészen egy hét elteltével a táblának már hűlt helye volt. Sajnálom, hiszen a szentek és híres emberek, vagy növények mellett miért ne lehetne akár csak játékból elnevezni egy-egy ilyen „sétányt” hasonló stílusban? Íme két archív kép a Rómeó és Júlia sétányról. (Nekem már az marad.) Örülnék, ha esetleg az alkotó is jelentkezne és elmondaná, mi is volt ez valójában, honnan jött az ötlet?

Sétány a Brenner Tóbiás körút felett. Itt nem tilos az Á.

Fenn, a „világ tetején”

Ami igazán bosszant ebben a reklámban az csupán annyi, hogy kis hazánkban még nagyon gyerekcipőben jár az a mentalitás, miszerint a használt, használaton kívüli, de még kitűnően használható berendezéseket a felhasználó átadja másnak, rászorulónak. Nem eladja, átadja. Helyette inkább megy a kukába, vagy évekig porosodik a szekrényben, raktárban, amíg már tényleg nem lehet semmire használni. Tisztelet a kivételnek.

Mély nyomokat hagyott bennem egy súlyos baleset Szombathely határában, ahol egy kamion karambolozott és felborult. Vadi új HP lézernyomtatókat szállított, talán több száz darabot. Aki látott már ilyen gépet eredeti csomagban az tudhatja, nagyon kipárnázzák őket csomagoláskor. A borulás azonban nagy mehanikai hatásnak minősül és feltételezhető, hogy egyes nyomtatók megsérültek.  Mi történt ezután Szombathely határában? (vagy bárhol máshol, ilyen esetben) Érkezett egy munkagép és a helyszínen péppé zúzta a több tízmilliós szállítmányt. A biztosító ugyanis így fizet, nem kellett pepecselni az átvizsgálással, vagy használtként történő értékesítéssel. Kérdeztem, nincs-e mód arra, hogy olyan intézmények kapjanak belőle garancia nélkül, akiknek egyébként nem lenne pénzük megvásárolni egy ilyen berendezést? A válasz egyértelmű nem volt. Helyette pillanatokon belül képződött pár tonna veszélyes hulladék, a biztosító pedig fizetett. Mindenki jól járt?