Vannak települések, ahol még utcanévtáblát is csak elvétve láthatunk. Az alábbi fotón nem ilyen falusi utcakép látható.
Szerző: admin
Dögöljön meg a más gyereke!
A habtapi lap praktikus a gyerekszobákba. Gyakorlatilag egy szőnyeg-puzzle, amin és amivel játszani is lehet. Valóban praktikus és a kisgyerekeket is leköti, miközben tanulnak is vele. Rengeteg változata létezik, a legismertebbek azok, ahol az ABC betűit, számokat, állatfigurákat lehet kibontani a habszőnyegből, majd visszaépíteni bele. A bölcsisek és ovisok mozgáskoordinációját, logikáját is fejleszti, bár néhányan a harsány színeit kifogásolják. A gyerekek azonban inkább a színes dolgokat kedvelik, mint a fekete-fehéret és egy gyerekszoba amúgy sem a lakás szalonja, így mindegy.
Amikor az első hírek megérkeztek arról, hogy a szülők és gyerekek körében is népszerű habtapi lapok feltehetőleg rákkeltő anyagot tartalmaznak, akkor már egy cseppet sem lepődtem meg, pedig a lányom szobájában is van ilyen, azon hemperegve szokott a lovaival játszani. Öt éve nyúzza a lapokat. Amikor először hallottam a játék feltételezhető veszélyességéről leültem a net elé és kerestem hazai és nemzetközi híreket. Sajnos ezek is megerősítették, hogy vannak kockázatai a habtapi lapnak, de hogy mik, azt egyelőre nem tudni. Elindultak a vizsgálatok a lap rugalmasságáért felelős formamiddal kapcsolatban, ami belélegezve rákkeltő lehet.
Internetes tanulmányutamat befejezve egy nagy táskába pakoltam össze a habtapi lapokat, kislányom legnagyobb bánatára, de elmagyaráztam neki, hogy ő már nagy ehhez a játékhoz. A nagy puzzle egyelőre lekerült a garázsba, jól becsomagolva. A vizsgálat eredményét megvárom, ezután döntök, hogy a szeméttelepen végzi, vagy ha veszélytelen, akkor a kisebbik lányom is játszhat vele. (A safbaby.com 11 gyártót keresett meg és csak háromtól kaptak megnyugtató választ. A listát frissítik, amint van újabb fejlemény.)
Amikor két nap múlva is hallottam a feltételezett veszélyről a televízióban, akkor tettem egy rosszmájú megjegyzést a feleségemnek: a Vaterán valószínűleg megszaporodnak az eladásra szánt habtapi lapok. Talán magam sem gondoltam komolyan (de), ám az idő engem igazolt. Jelenleg félszáz ajánlat közül lehet válogatni, rendkívül kedvező áron, akár 1 forintért is, ha más nem licitál rá.
Íme egy hirdetés:
18DB NAGYMÉRETŰ HABTAPI PUZZLE!GYÖNYÖRŰ,1FT RÓL !!
ELADÓ EZ A GYÖNYÖRŰ 18DB-OS HABTAPI ,JÁTÉKSZIGETBEN VÁSÁROLT,JÓ MINŐSÉGŰ,MAKULÁTLAN ÁLLAPOTBAN!!!!
1DB=33X33CM
JÓ NAGY SZŐNYEGMÉRET JÖN KI BELŐLE:)!
MINDEN DARABJA MEGVAN!!!!
CSAK SZŐNYEG HELYETT VOLT LETÉVE,A KISLÁNYOMNAK,TISZTA ÚJ!!!
MOST 1 FT-RÓL INDÍTOM…!!!!
JÓ LICITÁLÁST KÍVÁNOK!!!!
56-os Google logo
Baki az 56-os megemlékezésen – Tévét cipeltek ki a házból a műsor alatt
Az alábbi képsorokat nem szeretném kommentálni. Van, aki a szívéhez kapott, volt, aki alig bírta visszafojtani a nevetést. A felvétel a szombathelyi 56-osok terén készült, az 1956-os forradalom megemlékezésén. Az előtérben Szombathely MJV Versmondó Stúdiója, a háttérben meg néhány lakó, akinek sürgős volt az állami ünnepen tévét költöztetni. Videó, klikkelésre indul:

Kész átverés
Kapcsolgattam a televíziót valamelyik este és egy sikongató menyasszonyon állapodtam meg, aki épp egy általam nem ismert férfit gyalázott. A műsor szerint a Kész átverés ment, így ott ragadtam megnézni, mi a baja. Közben azon töprengtem, hova rejthették a kamerákat, hiszen négy kameraállást is láthattunk. A sofőrt, a menyasszonyt és a hátsó ülésen ülő utast közelről mutató kamera mellett volt egy nagytotál is középről. Sajnos ez régi mánia nálam, hogy nem a sztorira koncentrálok, hanem a körülményekre. Így aztán nem ért meglepetésként, amikor egy szivaros E.T. benézett az ablakon. Nézzétek csak:

A kép jobb alsó sarkában látható egy érdekes szerkezet árnyéka. Állványa van, fogantyúja… vajon mi lehet az? A menyasszony mellére vetülő másik szerkezet meg mondjuk legyen az autó alvázmatricája. A kamerának jó halszemoptikája van, így sok minden belefér a képbe, például a szomszédos ház részlete is, a jobb felső sarokban. Így a méret alapján viszont már kívülről rögzítették a kamerát az autóhoz, pl. a motorháztetőre. Nagyon valószínű, hogy senkinek nem tűnt fel.
Nem, mégsem, kívülről nincsen rajta. Bocsánat, tévedtem. Akkor biztosan belülről és igen-igen nagy látószögű a kamera.
Hopp, belül sincs. Akkor mégis csak E.T.-t láthattuk…
Sok-sok évvel ezelőtt néztem egy híres riporterünk rendkívül népszerű műsorát. Ő az a riporter aki csak most, csak Önöknek, csak itt exkluzív és bulvármentes anyagokat nyomatott és a fél ország szájtátva nézte. Valóban érdekes anyagok lettek volna, ha nem rágja a szánkba, hogy csak ő merte, tudta, bírta megcsinálni ezeket. Mert ezzel együtt már vicces volt. Az Internet elterjedésével pedig az ilyen kijelentésekkel már nagyon csínján kell bánni. Na mindegy. A sztárriporter egy rettentően veszélyes környéken forgatott, csak egyedül, egy szál kamerával. Legalábbis a körítés szerint. Érkezett is egy kocsi, amiből fegyveresek ugráltak le. A hátborzongató jelenetet riporterünk kommentálta, majd ismét megmutatták, ezúttal más kameraállásból… Száz emberből 95-nek talán le sem esett, annyira lekötötte őket a morcos fegyveresek ugrálása, de innentől ez a sztori is átment a vicc kategóriába. Mert vagy a riporter volt villámgyors a sokféle kávé elfogyasztása után, vagy mégsem egy kamerával dolgozott, vagy – ami a legviccesebb -, megkérte a fegyvereseket, hogy ismételjék meg a mutatványt.
Szóval csak óvatosan a látottakkal.