Felforgatókönyv

Szinte minden nap hallani olyan esetről, amit nehezen tudunk megmagyarázni. Normálisnak hitt emberek kattannak be egyik pillanatról a másikra, törnek-zúznak, hogy a komolyabb tetteket ne is említsük. A kiváltó okokat ritkán ismerjük meg. Pedig néha elég egy szikra a láncreakció beindulásához.

Képzeljünk el például egy munkást, akinek a felesége otthon van a gyerekekkel, a szülők vállát nyomja a lakás hitele, így is nehezen élnek meg és ráadásul a férfi most tudta meg, hogy decembertől megszűnik a munkaviszonya. Nekikeseredve ballag be a bankba, hogy megtudakolja a lehetőségeit, amikor a bejáratnál a kezébe nyomják ezt a szórólapot:

Válság színesíti a nyelvet

„Ma is bedőlt  forint” – mondta nekem felemelt mutatóujjal és felhúzott szemöldökkel egy nyugdíjas néni, miközben a postán vártam a soromra. Azon töprengtem ezután, vajon hallottam-e már ezt a kifejezést az ősz előtt? Nem rémlik. Mostanában viszont rendszeresen, boldog-boldogtalan használja a válsággal összefüggésben előkerült, vagy újonnan alkotott szavakat, szófordulatokat. Megyek, megkeresem a kardomat. És bedőlök én is.