Baki az 56-os megemlékezésen – Tévét cipeltek ki a házból a műsor alatt

Az alábbi képsorokat nem szeretném kommentálni. Van, aki a szívéhez kapott, volt, aki alig bírta visszafojtani a nevetést. A felvétel a szombathelyi 56-osok terén készült, az 1956-os forradalom megemlékezésén. Az előtérben Szombathely MJV Versmondó Stúdiója, a háttérben meg néhány lakó, akinek sürgős volt az állami ünnepen tévét költöztetni. Videó, klikkelésre indul:

Klikk a képre a videóhoz!

Kész átverés

Kapcsolgattam a televíziót valamelyik este és egy sikongató menyasszonyon állapodtam meg, aki épp egy általam nem ismert férfit gyalázott.  A műsor szerint a Kész átverés ment, így ott ragadtam megnézni, mi a baja. Közben azon töprengtem, hova rejthették a kamerákat, hiszen négy kameraállást is láthattunk. A sofőrt, a menyasszonyt és a hátsó ülésen ülő utast közelről mutató kamera mellett volt egy nagytotál is középről. Sajnos ez régi mánia nálam, hogy nem a sztorira koncentrálok, hanem a körülményekre. Így aztán nem ért meglepetésként, amikor egy szivaros E.T. benézett az ablakon. Nézzétek csak:

Vagy E.T.-t ütik el éppen, vagy az egy kamera

A kép jobb alsó sarkában látható egy érdekes szerkezet árnyéka. Állványa van, fogantyúja… vajon mi lehet az?  A menyasszony mellére vetülő másik szerkezet meg mondjuk legyen az autó alvázmatricája. A kamerának jó halszemoptikája van, így sok minden belefér a képbe, például a szomszédos ház részlete is, a jobb felső sarokban. Így a méret alapján viszont már kívülről rögzítették a kamerát az autóhoz, pl. a motorháztetőre. Nagyon valószínű, hogy senkinek nem tűnt fel.

Nem, mégsem, kívülről nincsen rajta. Bocsánat, tévedtem. Akkor biztosan belülről és igen-igen nagy látószögű a kamera.

Hopp, belül sincs. Akkor mégis csak E.T.-t láthattuk…

Sok-sok évvel ezelőtt néztem egy híres riporterünk rendkívül népszerű műsorát. Ő az a riporter aki csak most, csak Önöknek, csak itt exkluzív és bulvármentes anyagokat nyomatott és a fél ország szájtátva nézte. Valóban érdekes anyagok lettek volna, ha nem rágja a szánkba, hogy csak ő merte, tudta, bírta megcsinálni ezeket. Mert ezzel együtt már vicces volt. Az Internet elterjedésével pedig az ilyen kijelentésekkel már nagyon csínján kell bánni. Na mindegy.  A sztárriporter egy rettentően veszélyes környéken forgatott, csak egyedül, egy szál kamerával. Legalábbis a körítés szerint. Érkezett is egy kocsi, amiből fegyveresek ugráltak le. A hátborzongató jelenetet riporterünk kommentálta, majd ismét megmutatták, ezúttal más kameraállásból… Száz emberből 95-nek talán le sem esett, annyira lekötötte őket a morcos fegyveresek ugrálása, de innentől ez a sztori is átment a vicc kategóriába. Mert vagy a riporter volt villámgyors a sokféle kávé elfogyasztása után, vagy mégsem egy kamerával dolgozott, vagy – ami a legviccesebb -, megkérte a fegyvereseket, hogy ismételjék meg a mutatványt.

Szóval csak óvatosan a látottakkal.

Hasbaszúrom magam, ha jön a török – újabb bakik az Egri csillagokból

Orosz karóra a várfalra mászó török kezén, sárga, vagy kék Ikarus busz a hegyek között, cigarettacsikk Dobó kapitány előtt… Talán minden filmkedvelő felnőtt hallotta már valamelyik bakit az Egri csillagok című magyar film kapcsán. Vannak, akik esküdnének rá, hogy látták is ezeket a filmben, holott városi legendáról van szó. Alapja ezeknek is van, könyvillusztráció, moziplakát terv készült olyan képekkel, amin az említett bakik felfedezhetők, a filmben azonban (valószínűleg) hiába keresnénk.

A szombathelyi Cseh Balázs viszont még rácáfolhat erre, hiszen az előző bejegyzésben is mutattam általa talált bakikat, amiket szerencsére fényképekkel is illusztrált. A most talált érdekesség megmosolyogtató, azt mutatja be, hogyan kap halálos nyíllövést a várfalon álló katona. Háát… a piszkos munkát elintézte a török helyet, saját hasába vágta a nyílvesszőt, ehhez a filmben a klasszikus nyílvesszősüvítés-hang  asszisztál. A módszer egyszerű, nem kíván speciális trükköket, utómunkát, csak sasszemmel megáldott csehbalázsok ne nézzék a filmet, hogy a lebukás kockázata minimális legyen.

Klikk a képre a nagyobb mérethez!

A híres török ruházat (gyakorló és surranó) fotón:

És végül a nyílvesszős jelenet GIF-ben:

Egri csillagok – újabb bakifotók a híres történelmi filmből

A hagyományőrzőként megismert Cseh Balázs remek saját felfedezésű bakikat juttatott el hozzám az Egri csillagok című magyar filmből. Nem, nem a már jól ismert hibákról (vagy a városi legendaként terjedő, a filmben nem szereplő karórás törökről és sárga buszról)  van szó, így a vadászata eredménye ezért is különösen kedves a számomra. Talán néhányan kedvet kapnak, hogy leporolják a videokazettát, DVD-t, vagy éppen letöltsék és megnézzék újra a magyar várvédők heroikus küzdelmét a törökkel. A bakik pedig semmit nem rontanak az élményen, sőt…

Balázs magyarázatot is fűzött a képei mellé, amiket ezúton is köszönök. Íme:

Aki ismer, az már tudja; megszállottja vagyok az “Egri csillagok” c. magyar rendezésű filmnek. Tévedés ne essék, gyermekkoromban és mostan is legkedveltebb filmjeim egyike. Azonban saját “bakivadászatomat” nem hagyhatom ki ebből a filmből sem… Ezeregyedszer is végig tudnám nézni, mert mindig más szemmel nézem, ami újat mutat az akkori filmgyártás jeles; ámbár néha esetlen megoldásaiból! Ennek ellenére tisztelem, becsülöm a rendezőt/stábot, akik ilyen nagy horderejű filmet akkor megvalósíthattak; s olyan szép történelmi élményt nyújtottak számomra a filmen keresztül.  Íme néhány kis apróság képekben, lesz még folytatás!


A hatalmas tüzes kereket a begyújtás után valakinek el is kellett indítania. Az ilyen komoly feladatra a Magyar Néphadsereg katonája lehetett a legalkalmasabb, természetesen szabályos gyakorlóruhában… (Klikk a képre a nagyobb mérethez!)


… azaz nem is egyedül volt.  Az egyik gyújtott, a másik lökött? Mindegy, pörögjön a kerék!


Kíméletes ölés a középkori szabványoknak megfelelően: rugós szablyával


A lényeg: valóban hasba döfte, nem mellé szurkált


Forró vizet a kopaszra! Ha a hátrébb látható létrán mászóra valóban nem szándékosan löttyent a szurok, akkor neki ez maradandó élmény lehetett


Korhű kamera az egri várban

Milytary police

Egy Szombathelyen közismert ember motorozott előttem “Milytary police” feliratú, figyelemfelkeltő kabátban. Úgy tűnik az illető munkahelyet váltott, mert korábban “FBI – Animal Controll” feliratos bomberdzsekiben ellenőrizte az utcákat. Ugye másoknak is feltűnt mily’ költői, mily’ kecses, mily’ tary a képen látható szó?

De félretéve a szurkálódást, örülök, hogy az illető jó egészségnek örvend, hiszen sok-sok évvel ezelőtt egy kisebbségi önkormányzat vezetőjeként bejelentette, hogy nagyon súlyos beteg és már csak napjai vannak hátra. Az önkormányzat pedig rákontrázott, hogy elnöküket saját halottjuknak fogják tekinteni. Ez megjelent az egyik szombathelyi újságban is. Mindenesetre ha akkor betették kamatozni a temetésre félretett pénzt, az igazán szép summává dagadhatott mostanra.

Irányba állít

Úgy tűnik valaki nagyon buzgó volt, amikor ezt a táblát készítette.

A nyíl egyértelműen mutatja a haladási irányt, az pedig egyértelműnek tűnik, hogy ha elindulunk a jelzett irányba, akkor a nevezett település felé tartunk. A “felé” szócska így teljesen felesleges. Vagy ha már ilyen bőbeszédű volt az illető, akkor kiegészíthette volna még: “Lövő felé arra menni!” Kifért volna.

Száz forintért havibérlet az APEH-parkolóba

Munkatársam, Horváth Balázs vásárolt parkolójegyet az APEH parkolójában egy automatából. Mint az a képből is jól látszik, egész februárban elácsoroghatna vele ott. Ha megbüntetik csak beviszi a jegyet, amiről előtte leszabja az azonosítószámot tartalmazó függeléket, ami emlékeztetőül szolgál és nem is kell meglennie. Mivel a jegy törzsrészére már nem jutott az azonosítóból, így nem is lehet tudni, mikor került ki a gépből.

Vissza a feladónak: Hétfőn zárva

Pénteken, január 22-én adott postára a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egy elsőbbségi levelet egy győri fodrászat vezetőjének. A posta hétfőn, január 25-én megpróbálta kézbesíteni a levelet, de nem jártak sikerrel. Így előkerült a “vissza” címke, a kézbesíthetetlenség okaként pedig a megjelölés: “Hétfőn zárva”, majd azonnal küldték is vissza a feladónak, aki január 27-én kézhez is kapta saját levelét.

Tanulság: a kamara jobban jár, ha legközelebb valamelyik munkatársa átsétál a városon belüli címzetthez. Lehetőleg hétfő kivételével hétköznap 9-11, valamint 13.30-15 óra között.