Ő Artúr, az ex-házisün. Ez a legbájosabb kinézete, mielőtt szétmarcangolja az ember lábát a tűhegyes fogaival.
Artúr – hívhatjátok Túrónak is – néhány éve Szentendre mellől került Szombathelyre egy havas, fagyos napon, az út széléről. Messze volt még a vágósúlytól, így szüleim a télen szépen felhízlalták a házban. A tüskés ördög az ágy alatt lakott és a nappalokat gyönyörűen átaludta. Csak időnként szuszogott elő ellenőrző körútra. Először a két házimacskát szoktatta le a vele egy időben való evésről, majd idővel a kutyákkal is szót értett (értsd vagy szúrt, vagy harapott, vagy kombinálta a kettőt hangos pöfögés közepette). Artúró szépen átvette az uralmat a háziállatok között. Csak a szabadon bóklászó teknős nem félt tőle, de az semmitől nem fél, csak megy, mint a meszes, úgyhogy ő nem mérvadó. A süni még a családtagokat is megszokta, ha nem volt ismeretlen ember a közelben, akkor nyugodt lélekkel és parkettán kopogó körmökkel sasszézott fel és alá a lakásban. Ha ismeretlen érkezett, akkor átment lopakodóba. A körmei ugyanúgy kopogtak, a puffogása is messziről hallatszott, de ilyenkor igyekezett takarásban közlekedni, foteltől fotelig osont, így közelítette meg az idegeneket. Egy házisün nem szokványos dolog, így a legtöbb látogatónk üdvözült mosollyal szemlélte az itt-ott feltűnő vadállatot. Amikor Artúr előpöfögött a kanapé alól a vendégek lába mellett, a legtöbben valami olyasmit mondtak volna legszívesebben, hogy „Jajj, de aranyos!”, de ebből legtöbbször „Áááúúú! A ku***a dög megharapott!” lett. Artúr ugyanis őrző-védő sün is volt és kis tűhegyes fogait ügyesen mélyesztette bele az ember sarkába, majd ezután elégedetten és szélsebesen visszarobogott védett vackába, az ágy alá és jóízűen álomba pöfögte magát, hogy éjszaka újult erővel induljon akrobatikus túrára. Sün! Sün! Ezúttal Artúr részletei…
