Néhány napja mutattam két képet a szombathelyi főposta mellett parkoló Audiról, amit januárban és májusban is sikerült hasonló „pózban” lekapni. A sofőr specialitása, hogy két parkolóhelyet foglal el egyszerre, így kényelmesen lehet ki-beszállni a kocsiba mindkét oldalon. Ma reggel megint az utamba akadt ugyanaz az autó, szintén a postánál, most viszont a kedvenc kettes parkolója foglalt volt. Ahol korábban az Audi terpeszkedett egymagában, ott most egy nagy terepjáró és egy személyautó állt.
![](http://tanczos.nyugat.hu/nyugatblog/audi7.JPG)
Jobb oldalon az előző bejegyzésben mutatott parkoló, ahol lám, két autó is elfér.
![](http://tanczos.nyugat.hu/nyugatblog/audi8.JPG)
Az ismerős Audi sofőrje most is tágas helyet biztosított magának. Talán kamiont vezethetett korábban, ezért nem érzi az autója oldalát? Vagy szimplán nem tud parkolni?
![](http://tanczos.nyugat.hu/nyugatblog/audi6.JPG)
A bal oldalon álló autó sofőrje nem igazodott az Audihoz, így nem őt fogják szidni, ha az A8-as odébbáll.
Legközelebb azt is megnézem, vajon két bérlet van-e a kocsi szélvédője mögött, vagy a sofőr egy cetlivel foglal el rendszeresen két fizetőhelyet, a parkolókkal amúgy sem eleresztett belvárosban.
(A képek kamerával készültek, elnézést a minőségükért.)
Frissítés:
Mészáros Zsolt (Sadness) munkatársam közben küldött egy emailt „Kedvenc Audid” tárggyal. Ő is lefotózta ma ezt az autót. Addigra viszont már valaki igyekezett illemre tanítani a sofőrt:
![](http://tanczos.nyugat.hu/nyugatblog/photo_1.JPG)
„Egy autó, egy parkolóhely, érted? Az Audi is csak egy kocsi”
Köszönöm az adalékot és köszönöm azoknak is az SMS-t, akik ma írtak, amikor a posta felé jártak és látták a korábbi blogbejegyzésben említett autót. Az előző bejegyzéshez klikk ide!