Összetétel: 100% valami

Ismerősöm rendszeresen jár más városokba szervezett termékbemutatókra és szinte mindig vesz valamit. A recept egyszerű. Busszal, nagyon olcsón elviszik a jelentkezőket szép helyekre, ahol ebédet is biztosítanak a szervezők -pl. 1500 forintért Hévízre -, majd következik egy termékbemutató, ahol a “legújabb kutatások eredményein alapuló”, “szuper”, “forradalmi”, “nélkülözhetetlen” termékeket árulnak, kisebb vagyonokért. Gyakran olcsóbb szuperkencék, csodabizbaszok is feltűnnek, ha valakinek esetleg nem lenne elég pénze másra. Az sem ba ha éppen nincs 200 ezer forint a jellemzően nyugdíjas pároknál, a hiperporszívót, mindent gyógyító lámpát, görcsleszívót szerződéssel is elvihetik, fizetni ráérnek 8 napon belül. És sokan vásárolnak, ha márilyen kedvesek voltak a szervezők, hogy szinte ingyen elhozták őket. Na meg vásárol a szomszéd is, akkor ne gondolja már, hogy nekem nincs pénzem stb.

Csalásról nem beszélhetünk, hiszen felnőtt emberek döntenek szabad akaratukból, mire költik a pénzüket. Az pedig már nem az eladó dolga, hogy a kuncsaftja nem tudja, hogy a sarki hipermarketben akció nélkül is ötödébe kerül a csodakütyü.

A lenti kép viszont érdekes. Mágneses lepedő van benne, de vajon milyen anyagból? A tollal áthúzott matrica miatt a reklamálókat azonnal el lehet hajtani, tetszettek volna megnézni, mit vesznek. Hogy nincs rajta a valós összetétel? Ó, bocsánat, véletlenül kiesett, tessék: 100% PES. Azaz poliészter. Műanyag. És hogy így már nem is annyira egészséges? A városi levegő sem az, mégis ott tetszik élni. Viszlát!

De azért látogassunk el a linken jelzett oldalra és nézzük meg, mit tud frissen beszerzett csodalepedőnk! Pl.: “Fokozza a vérkeringést az erek növelése által.” Namármost, én nem vagyok orvos, de az erek növelése számomra burjánzást jelent, amihez nem túl jó dolgokat társítok. Az én ereim mitől nőnének egy lepedő hatására? Meddig nőnek? Mindenem nő velük? Mit mondok majd az asszonynak?

A mágneshez hozzáadódik a gyapjúé, így a terápiás hatások megsokszorozódnak.” A szememhez meg hozzáadódik a fülemé, így az agyi ingerek manifesztálódnak.
A gyapjú könnyű hőingerlő impulzusokat idéz elő, ezek a motoros és vegetatív szálakon jutnak el az agyba. A fájdalom impulzusait az efferens pályákon gátolja. Itt tulajdonképpen a neurofiziolódiai módon történő gyógyítás elvéről van szó.” Máris tisztábban látok, köszönöm. Ez meggyőző volt.