Kukorica pattogtatás, vízforralás mobiltelefonnal

Nagyon népszerű manapság a mobiltelefonnal pattogtatott kukorica. Akik először látják az amatőr(-nek álcázott) videókat, azok megdöbbenve küldik tovább ismerőseiknek, a káros sugárzás illusztrálására. Nos, a kukoricapattogtatás egyszerű számítógépes grafika, trükk, vagy eszement barkács eredménye, ezekről is van pár videó, de inkább nem adok tippeket, hátha valaki kipróbálja. (Rettegni vágyók kedvéért: a banán is veszélyes, de a kipattogtatott kukoricától az iPhone is felrobbanhat! Reklámlehetőség is van benne a hiszékenység kiaknázására. Ez pedig már tényleg csak erős idegzetűeknek, a veszélyekről.) De van egy videó, ahol sem számítógépes, sem kameratrükk nincs. Itt az ásványvíz kezd el bugyogni a hívások után. Nézzétek meg és próbáljatok erre épeszű magyarázatot találni.

Ha nem megy, akkor nézzétek meg ezt. Ennyi.

Vajon ha valóban kipattogtatná a kukoricát két összegerjedő mobil, akkor naponta hány jármű repülne a levegőbe, hány ágyék sülne meg a nadrágzsebek közelében?


Benne vagyok a tévében

Nem tudom, a XXI. században még miért olyan nagy esemény az, ha valaki benne van a tévében? Az persze más, ha ez a valaki éppen olimpiai érmet vesz át, vagy neki termett a világ legnagyobb töke, rosszabb esetben ha részegen lerongyol egy fél falut egy böhöm nagy kamionnal. Rendszeresen kapok telefont, emailt, iwiw üzenetet, amikor objektív elé keveredek: “Láttalak a tévében!” Innen tudom, hogy ismerőseim még megismernek, ez valahol jó. Tegnap este aztán sokan gondolták úgy, hogy meg kell osztaniuk velem élményüket, miszerint láttak kitakart fejjel (de megismertek ám!), kerítésen állva, vagy épp egy idős néninél táncolva. (Álltam egyik lábamról a másikra.) Szilvásy titokminiszter benzinbombával megspékelt nyaralóját próbáltuk megközelíteni, de a falut teljesen lezárta a rendőrség, minden újságíró a település bejáratánál tobzódott. Én közben elmentem megnézni a falu szép temetőjét és hogy, hogy nem átestem a temetőkerítésen. Ha már így alakult megindultam a paradicsomok között a titokzatos nyaraló felé, de félúton találkoztam négy mosolygós rendőrrel, akik segítettek megtalálnom a helyes utat. Visszafelé. A második próbálkozásom, más irányból már sikeresebb volt, de mint a TV2 felvételén látszik, itt is egyenruhás kísérettel érkeztem vissza a kiindulási helyre. Mindegy, végül elsőként értem a házhoz Wolfival, a TV2 operatőrével, aki bevágódott az anyósülésemre, így még elkaptuk, amint nagy takarófóliával rejtik el a külvilág elől a sérült, elvileg berobbantott ajtórészt. Azt máig nem tudom, mi volt az a nagy titkolózás, miért kellett 14 órán keresztül helyszínelni és mit tudtak még fotózni 15 órakor civilruhás nyomozók, amikor hajnali kettőkor történt a detonáció?  Mindegy, a lényeg, hogy végül nem jöttünk el üres kézzel. Ismét bejött egy ad-hoc ötlet. Felhívtam a tudakozót és megkérdeztem a szomszéd ház telefonszámát, ott ugyanis nem volt csengő. Meglepetésemre egy asszony felvette a telefont és megbeszéltem vele, hogy bemehetek a területére és nyugodtan hátra mehetek a kerítéséhez. Megismételtem neki a nevemet, ha esetleg a rendőrök magánlaksértésre gyanakodnának. Amikor a többiek látták, hogy az asszony kedvesen fogad ők is beözönlöttek a kertbe, így hátulról, egy ól tetejéről minden nagyobb országos TV csatorna nézője láthatta a sérült házat és a hátsó részben még mindig tevékenykedő rendőröket. Két-három perc múlva már egy rendőr terelt ki minket az utcára-

-A hölgy kérése, hogy senki ne menjen már be hozzá az udvarra – közölte hivatalosan az egyenruhás.
-Ezt Ön kérte tőle, ugye? – mosolyogtam, de nem vártam őszinte választ.
-Persze, hogy én. De rábólintott, onnantól meg már az ő kérése.

Kitakart