Felforgatókönyv

Szinte minden nap hallani olyan esetről, amit nehezen tudunk megmagyarázni. Normálisnak hitt emberek kattannak be egyik pillanatról a másikra, törnek-zúznak, hogy a komolyabb tetteket ne is említsük. A kiváltó okokat ritkán ismerjük meg. Pedig néha elég egy szikra a láncreakció beindulásához.

Képzeljünk el például egy munkást, akinek a felesége otthon van a gyerekekkel, a szülők vállát nyomja a lakás hitele, így is nehezen élnek meg és ráadásul a férfi most tudta meg, hogy decembertől megszűnik a munkaviszonya. Nekikeseredve ballag be a bankba, hogy megtudakolja a lehetőségeit, amikor a bejáratnál a kezébe nyomják ezt a szórólapot:

Édeset akart a szarka, rajtakapta a gazda

Elmélázva bóklásztam az adventi vásárban az esti órákban és ráfeledkeztem az egyik pavilon elé kitett szaloncukrokra. Aztán arra eszméltem, hogy a szembe sétáló jólszituált pár nőtagja belekap a cukrok közé és mennek tovább, mint ha mi sem történt volna. Csodálkozva fordultam utánuk, de feltehetőleg szervezett akció volt, hiszen az őket követő pár nő tagja előreszólt a szarkának: „észrevette”!

És valóban, nyílt a faházikó ajtaja és az árus nézett ki rajta. „Asszonyom!” – csak ennyit szólt, de a címzett értette a „célzást”. Egy vakkantás kíséretében visszalökte a szaloncukrot és grimaszolva, sértődötten sarkon fordult. „Ha kért volna kóstolóba, elhiheti, hogy kapott volna…” -tette még hozzá a fiatal eladó, de már csak az elsuhanó pár hátának.

Fenyőgigász

Felállították mindenki karácsonyfáját Debrecenben – mondta a műsorvezető a TV2 Tények című hírműsorában, majd hozzátette: A fa 180 méter magas.

Na, ez már valami! A kezdeti felnevetés után azon kezdtem töprengeni, vajon logisztikailag megoldható lenne-e egy ekkora fa eljuttatása egy város központjába? Szombathelyen például biztosan nem, hiszen híján vagyunk például a sugárutaknak. A második ötlet az volt, hogy ha a fa tényleg 180 méter magas, akkor a tetejére egy erős izzót kell tenni és még húsz mérföldről is látható lesz.

Csak viszonyításképp: Vas megye legmagasabb épülete, a szombathelyi székesegyház 62,5 méter magas. Egy érdekes lista: Magyarország legmagasabb épületei.

Fák magasságának tekintetében két éve egy 115,5 méteres kaliforniai óriásfenyő, Hyperion vezette a világranglistát, túlnőve az addig vezető Heliost és kétágnyira lehagyva a lista harmadikját, Icarust.

Repülni jó!

Ismét belém botlott egy reklám, ami a hirdető szempontjából jó, mivel fennakadtam rajta. Sőt, akinek megmutattam nem is azt értékelte, amiért én kiszúrtam. Ismét ingyen reklám következik: megjelent a REPÜLNI JÓ sorozat legújabb kötete, a LÉGIKATASZTRÓFA. Gondolom ha listát kellene készíteni arról, mi a jó a repülésben, akkor mindenkinek benne lenne a top 3-ban egy jó kis zuhanás. Ismerősöm meg a hirdetés alsó kétharmadán nyihogott. Légikatasztrófa – rendelje meg online! A szülinapi tűzijátékok már úgyis unalmasak. Na de egy Airbus a szomszéd telkére, az már valami!


Forrás: index.hu fórum

Itt a kezem…

Azt szeretem a dizájnerekben, hogy az esztétikumot mindenek elé helyezik. Hát jó, legyen. De mi történne, ha a Kedves Olvasó üzletet kötne a képen látható Kedves Fiatalemberrel? Mivel pecsételik meg a bizniszt? Kézfogással? És mégis hogyan?


Hasonló grafikusi bravúrnak esett áldozatul az olimpia alatt végig futó reklámbanneren szereplő lány, akit eredetileg piros-fehér-zöld színekkel festettek ki, de a bannerre már tükrözve került, mert úgy adta ki magát a montázs. Így az ifjú hölgy olasz színekben pompázva szurkolt a magyar csapatról szóló hirdetésen.

Aknamező

Tegnap délután tettek bejelentést, hogy Vasváron kertásás közben 2
nyeles gránát, egy tojásgránát és 5 db kb. 30 cm hosszú lőszer került
elő. (Rendőrségi jelentés)

Próbálom elképzelni a szituációt, de nagyon nem megy. Magam is szoktam ásni szőlőben, ezért van fogalmam róla, nagyjából mennyi földet mozgat meg az ásó egy fordításra. Ebbe viszont nagyon nem fér bele a fent felsorolt mennyiség. „Fütty, fütty, jé, egy nyeles gránát. Füty, fütty, jéé, egy másik. Sálálá, hopp, ez meg egy tojásgránát, tümtütüm… Na, ezek meg lőszerek, ideje szólni a rendőrségnek.”

Jópár éve egy Szombathely melletti település határában szántogatott egy férfi a traktorjával. Egyszer csak különös, fémes hangra figyelt fel az eke felől. Hátranézett, majd ugyanabban a másodpercben már repült is ki a vezetőfülkéből és rohant, ahogy a lába bírta. Az eke ugyanis egy nagy világháborús bombát görgetett maga előtt. A nagy bumm szerencsére elmaradt, a tűzszerészek néhány nap múlva Szombathely határában megsemmisítették a leletet.

Ízesítsünk citromot!

Könnyen lehet, hogy én gondolom rosszul, de a citromízesítő szó az nem a citrom ízesítésére utal? Márpedig egy ilyen készítménnyel inkább citrommal akarunk ízesíteni, a citrom ízét akarjuk pótolni és nem magát a citromot akarjuk még fanyarabbá, ízesebbé tenni. Szerintem. (Ez is mobilfotó még, bocs a minőségéért.)

Lavinamentő 15000 mm-ig

Ország Tibor örvendeztetett meg egy újabb metrós gyöngyszemmel. A vattacukor illatú, nőknek szánt ablakmosó után most itt a lavinamentő nadrág. Mondjuk passzolom, miért kell menteni a lavinát (ez valami olyasmi, mint amikor a „katasztrófavédők elmondták”), de a 15.000 milliméter elég meggyőzően hangzik. Mennyi is az? 1500 centi, azaz 15 méter. Olvasónk hozzáfűzése:

Lavinamentő anzug: Ha betemet a hó, a gatyád kikapar téged magától.
15.000 mm-ig vizálló: Én mikronban írtam volna.


A Recco logót elnézve elképzelhető, hogy a nadrág vészjeleket ad, ha valaki nem mozdul benne huzamosabb ideig, vagy 100 kiló nyomás nehezedik rá stb. Nem tudom, ezt illett volna kifejteni a katalógusban.  Vagy a zsebeiben elfér két kiló keksz, amivel a szerencsétlenül járt hegymászó elvan pár napig meleg nadrágjában a hó alatt?

Egy városi legenda szerint fiatalok anno elloptak néhány mentőmellényt az ülések alól a Malév (?) egyik járatán. A narancssárga, automatikusan felfújódó mellény jó bulinak tűnt a vízparton, a vidám pancsikolást azonban helikopterek és rendőrök zavarták meg. A mellények ugyanis vészjeleket kezdtek sugározni, amikor megrántották a kioldó madzagot és felfújódtak. Katasztrófa esetén ez is növeli a vízbe pottyantak túlélési esélyét. Ezt fogták a hatóságok és küldtek mentő- és felderítő alakulatot a helyszínre. (Már ha van valóságalapja ennek a történetnek.)

Ne tökölj az Aldiban!

A szombathelyi Aldi parkolójában virít ez a tábla, közreadom, hátha mások is szoktak ráérősen vásárolni, trécselni bóklászás közben. Úgy tűnik, ez az üzlet a gyors vásárlók híve. Aki pedig nem találja tömött bevásárlókocsijával az autóját a parkolóban, az ne essen kétségbe, csak lejárt a rendelkezésére álló idő. A szállítási számla rendezése után visszakaphatja kedvencét.