Baki az 56-os megemlékezésen – Tévét cipeltek ki a házból a műsor alatt

Az alábbi képsorokat nem szeretném kommentálni. Van, aki a szívéhez kapott, volt, aki alig bírta visszafojtani a nevetést. A felvétel a szombathelyi 56-osok terén készült, az 1956-os forradalom megemlékezésén. Az előtérben Szombathely MJV Versmondó Stúdiója, a háttérben meg néhány lakó, akinek sürgős volt az állami ünnepen tévét költöztetni. Videó, klikkelésre indul:

Klikk a képre a videóhoz!

Kész átverés

Kapcsolgattam a televíziót valamelyik este és egy sikongató menyasszonyon állapodtam meg, aki épp egy általam nem ismert férfit gyalázott.  A műsor szerint a Kész átverés ment, így ott ragadtam megnézni, mi a baja. Közben azon töprengtem, hova rejthették a kamerákat, hiszen négy kameraállást is láthattunk. A sofőrt, a menyasszonyt és a hátsó ülésen ülő utast közelről mutató kamera mellett volt egy nagytotál is középről. Sajnos ez régi mánia nálam, hogy nem a sztorira koncentrálok, hanem a körülményekre. Így aztán nem ért meglepetésként, amikor egy szivaros E.T. benézett az ablakon. Nézzétek csak:

Vagy E.T.-t ütik el éppen, vagy az egy kamera

A kép jobb alsó sarkában látható egy érdekes szerkezet árnyéka. Állványa van, fogantyúja… vajon mi lehet az?  A menyasszony mellére vetülő másik szerkezet meg mondjuk legyen az autó alvázmatricája. A kamerának jó halszemoptikája van, így sok minden belefér a képbe, például a szomszédos ház részlete is, a jobb felső sarokban. Így a méret alapján viszont már kívülről rögzítették a kamerát az autóhoz, pl. a motorháztetőre. Nagyon valószínű, hogy senkinek nem tűnt fel.

Nem, mégsem, kívülről nincsen rajta. Bocsánat, tévedtem. Akkor biztosan belülről és igen-igen nagy látószögű a kamera.

Hopp, belül sincs. Akkor mégis csak E.T.-t láthattuk…

Sok-sok évvel ezelőtt néztem egy híres riporterünk rendkívül népszerű műsorát. Ő az a riporter aki csak most, csak Önöknek, csak itt exkluzív és bulvármentes anyagokat nyomatott és a fél ország szájtátva nézte. Valóban érdekes anyagok lettek volna, ha nem rágja a szánkba, hogy csak ő merte, tudta, bírta megcsinálni ezeket. Mert ezzel együtt már vicces volt. Az Internet elterjedésével pedig az ilyen kijelentésekkel már nagyon csínján kell bánni. Na mindegy.  A sztárriporter egy rettentően veszélyes környéken forgatott, csak egyedül, egy szál kamerával. Legalábbis a körítés szerint. Érkezett is egy kocsi, amiből fegyveresek ugráltak le. A hátborzongató jelenetet riporterünk kommentálta, majd ismét megmutatták, ezúttal más kameraállásból… Száz emberből 95-nek talán le sem esett, annyira lekötötte őket a morcos fegyveresek ugrálása, de innentől ez a sztori is átment a vicc kategóriába. Mert vagy a riporter volt villámgyors a sokféle kávé elfogyasztása után, vagy mégsem egy kamerával dolgozott, vagy – ami a legviccesebb -, megkérte a fegyvereseket, hogy ismételjék meg a mutatványt.

Szóval csak óvatosan a látottakkal.

Burkolat baki

A számomra legirritálóbb autóra festett reklámszlogenek egyike. Nem csak azért, mert kb. harmadszori nekifutásra értettem meg, mit akar mondani, hanem azért is, mert az értelmezés után is ugyanolyan irritáló maradt. Nekem. Attól persze másnak még lehet kedves.

Egy kis baki jött a burkolat-baki?

Női dolgozót keres irodai munkára a 22 farkú főnök

Talán egyre többen használják az Internetet arra, hogy informálódjanak a munkaadóról, mielőtt jelentkeznének egy álláshirdetésre.  Lássunk is egy egyszerű példát, miért lehet ez hasznos:

Felveszünk női dolgozót irodai ügyintézőnek heti 2-3 napi munkanapnapra. Önéletrajzokat kérek a ...

A hirdetésben látható helyesírási hibát most hagyjuk, azt valószínűleg az újság gépelője ejtette és hagyjuk figyelmen kívül az egyes- és többesszámot is. Arra se térjünk ki, mennyire pozitív üzenete van annak, ha egy cégnek, vállalkozásnak, vagy annak vezetőjének freemail-es, freestartos stb. emailcíme van.

Tegyük fel nőből vagyunk és érdekel az állás. A személyes adatokat tartalmazó önéletrajz elküldése előtt azonban úgy gondoljuk, futunk egy kört a neten a hirdetésben látott adatok alapján. Írjuk be hát az emailcímet és máris látjuk az első találatban, hogy egy pénzügyi tanácsadó és hitelbehajtó cégről van szó. A második és a következő pár tucat találat azonban még beszédesebb.

Keresek igényes csajszit Vasmegyében. 22 farokkal.

Egyelőre még nem tudjuk eldönteni, a csajszikeresőnek van-e 22 farka, vagy a keresett hölgynek kell rendelkeznie ennyivel, mindenesetre a Kétfarkú Kutya Párt elbújhat szégyenében a két farkával.

A többi hirdetést nem másolom ide képpel (másolja az, akinek 22 farka van), de szemezgetek még párat, amiben ez az emailcím és telefonszám szerepel.

„45 -ös férfi keres vasi nagy luku csajszit. 22 farokra.”

„Szhlyen vagy környékről várok jelenkezőt 55 éves korig hölgyet akik birják a sext”

„Én is megkurnám szivessen vagy jelenkezzen egy jo nénike a h***@freestart.hu szét is nyalnám!!!! Szhlyen vagyok”

„Csáo!!! Vasi csajt keresek, 22 brokira.”

„keresek 55 ig vasi csajszit h***@freestart.hu 22 farokkal. 42 férfi vagyok és n n n n jo jo jo jo !!!! csako.”

„Vasmegyei csaszit keresek 55 ig fizetek dikrét kapcsira”

Stb., stb.

A kérdés már csak az, ilyen remek referenciák után vajon hányan adták be az önéletrajzukat a 22 farkúnak? A tanulság is kézenfekvő: ne használjuk a céges emailcímünket szexpartner kereső oldalakon.

Oszlopnak vezet a „közúti visszatartó rendszer”

A szalagkorlátok (azaz közúti biztonsági acél vezetőkorlátok) feladata egyszerű: meg kell akadályozniuk, hogy a járművek elhagyják a pályát pl. egy baleset során olyan helyeken, ahol a pályaelhagyás súlyos  következményekkel járna. (Pl. szakadék, erdősáv mellett, éles kanyarokban, csúszós pályán stb.) Az EU csatlakozásunk utáni vezetőkorlátoknak már meg kell felelniük a szabványoknak, ezt feltartóztatási fokozatokba sorolják. Az N1-es fokozatnál például a korlátnak vissza kell tartania egy 1500 kg tömegű személygépkocsit, ami 80 km/óra sebességgel, 20 fokos szögben ütközik a korlátnak. Az igen magas, H4b fokozat esetében már egy 38 tonnás nyergesvontatót is meg kell fognia a korlátnak, ami 20 fokos szögben, 65 kilométer/óra sebességgel ütközik a szerkezetnek.

Jó esetben a szalagkorlátnak ütköző autó nem repül le az útról, hanem szikrázva, forgácsolódva ugyan, de a pályán marad, a korlát vezeti, amíg meg nem áll. Ezek ismeretében ajánlom megtekintésre ezt a képet, amit Szombathely határában készítettem.

Talán jól érzékelteti a felvétel, hogy a korlát egyenesen villanyoszlopnak vezeti a neki ütköző járművet, ami jó eséllyel súlyos sérüléshez, a legrosszabb esetben halálhoz vezet. Az oszlopok helye itt a közúti visszatartó rendszer mögött lenne, érzésem szerint. Jelzem, kívülállóként kotyogtam most bele, elképzelhető, hogy teljesen szabályos a fotón ábrázolt szituáció, de a baleseteknél tapasztaltak alapján mindenképpen veszélyes.

Egy illusztráció a tubosider.hu-ról: