Benne vagyok a tévében

Nem tudom, a XXI. században még miért olyan nagy esemény az, ha valaki benne van a tévében? Az persze más, ha ez a valaki éppen olimpiai érmet vesz át, vagy neki termett a világ legnagyobb töke, rosszabb esetben ha részegen lerongyol egy fél falut egy böhöm nagy kamionnal. Rendszeresen kapok telefont, emailt, iwiw üzenetet, amikor objektív elé keveredek: „Láttalak a tévében!” Innen tudom, hogy ismerőseim még megismernek, ez valahol jó. Tegnap este aztán sokan gondolták úgy, hogy meg kell osztaniuk velem élményüket, miszerint láttak kitakart fejjel (de megismertek ám!), kerítésen állva, vagy épp egy idős néninél táncolva. (Álltam egyik lábamról a másikra.) Szilvásy titokminiszter benzinbombával megspékelt nyaralóját próbáltuk megközelíteni, de a falut teljesen lezárta a rendőrség, minden újságíró a település bejáratánál tobzódott. Én közben elmentem megnézni a falu szép temetőjét és hogy, hogy nem átestem a temetőkerítésen. Ha már így alakult megindultam a paradicsomok között a titokzatos nyaraló felé, de félúton találkoztam négy mosolygós rendőrrel, akik segítettek megtalálnom a helyes utat. Visszafelé. A második próbálkozásom, más irányból már sikeresebb volt, de mint a TV2 felvételén látszik, itt is egyenruhás kísérettel érkeztem vissza a kiindulási helyre. Mindegy, végül elsőként értem a házhoz Wolfival, a TV2 operatőrével, aki bevágódott az anyósülésemre, így még elkaptuk, amint nagy takarófóliával rejtik el a külvilág elől a sérült, elvileg berobbantott ajtórészt. Azt máig nem tudom, mi volt az a nagy titkolózás, miért kellett 14 órán keresztül helyszínelni és mit tudtak még fotózni 15 órakor civilruhás nyomozók, amikor hajnali kettőkor történt a detonáció?  Mindegy, a lényeg, hogy végül nem jöttünk el üres kézzel. Ismét bejött egy ad-hoc ötlet. Felhívtam a tudakozót és megkérdeztem a szomszéd ház telefonszámát, ott ugyanis nem volt csengő. Meglepetésemre egy asszony felvette a telefont és megbeszéltem vele, hogy bemehetek a területére és nyugodtan hátra mehetek a kerítéséhez. Megismételtem neki a nevemet, ha esetleg a rendőrök magánlaksértésre gyanakodnának. Amikor a többiek látták, hogy az asszony kedvesen fogad ők is beözönlöttek a kertbe, így hátulról, egy ól tetejéről minden nagyobb országos TV csatorna nézője láthatta a sérült házat és a hátsó részben még mindig tevékenykedő rendőröket. Két-három perc múlva már egy rendőr terelt ki minket az utcára-

-A hölgy kérése, hogy senki ne menjen már be hozzá az udvarra – közölte hivatalosan az egyenruhás.
-Ezt Ön kérte tőle, ugye? – mosolyogtam, de nem vártam őszinte választ.
-Persze, hogy én. De rábólintott, onnantól meg már az ő kérése.

Kitakart

Várostörténet egy képben, a rómaiaktól 1982-ig

A szombathelyi Városháza kistermében unalmamban kezdtem nézegetni a falat díszítő óriási képet, Mészáros László alkotását. Aztán azt vettem észre, hogy lepörgött egy sajtótájékoztató, én viszont még mindig lelkesen bogarásztam az elrejtett apró jeleneteket, utalásokat és igyekeztem felfedezni a legtöbb épületet. Gyorsan lőttem is rá egyet, amikor éppen nem állt előtte senki, de majd normális fényviszonyok között megismétlem. Addig is feltöltök két képet róla. Az itt látható csak egy kis részlet, de erre a linkre kattintva az egész látható, viszonylag nagy felbontásban. Javaslom teljes méretűre nagyítani (3800×2500) és részleteiben tanulmányozni. A hozzám hasonló őrültek biztosan ellesznek vele néhány percig. Az viszont elgondolkodtat, vajon pl. a TESCO, Szombathely Center, Savaria Plaza rajta lenne-e a képen, ha az mondjuk az idén készült volna? 🙂

Mészáros László festménye a szombathelyi városházán, 1982-ből

Mert megtehetem

A múltkor elvi vitába keveredtem valakivel, aki rosszallóan írt egy mozgássérült parkolóban álló Mercedes sofőrjéről. Ugyan az ablakban ott volt a speciális parkolókártya, de a bejegyzésből azt éreztem ki, hogy egy sérült ember nem járhat Mercedessel. Az okmányiroda előtt álló autó ablakában azonban nem volt semmilyen kártya, a sofőr egyszerűen itt talált helyet. Korábban Győrben kellett összeállítást csinálnom a mozgássérültek parkolóját elfoglaló autósokról. Volt néhány tanulságos beszélgetésem. Néhány válasz arra a kérdésre, miért állt az illető a mozgássérülteknek fenntartott parkolóba: „Közöd?”, „Simán kifizetem, ha megvágnak. Tellik rá. Akkor meg miért ne?”, „Hopp, nem vettem észre.”, „A nagymamám mozgássérült és hozzászoktam, hogy ilyen helyekre állok.”, „Rokkant vagy? Nem? Akkor meg tipli!”

Kényelmesen elfér a nagy autó csúcsforgalomban is