Köszönjük, Vas Népe!

Remek reklámot kapott a nyugat.hu a Vas Népétől. Mint az a Vas megyei napilap szilveszteri összeállításából kiderült, a sporteseményeken nem tudják megkerülni a nyugat.hu nevet, hiszen ez több képen is szerepelt. Egyen azonban teljes terjedelemben látható lett volna, de ezt frappánsan megoldották a szerkesztőségben. Nem kitakarták a logónkat, hanem meghamisították picit módosították azt. De végül is semmi vész, hiszen a szombathelyiek jó része tudja, minek kellene ott szerepelnie és minden újság a megszokások rabja.  Ha így szokták, hát így szokták, sokkal nagyobb nevek is buktak már meg képmanipulálással, mint pl. a Reuters fotósa a drámaivá varázsolt füstoszloppal.

Tavaly jót nevettem az alon.hu egyik blogbejegyzésén, amiben arról panaszkodnak, hogy nem adhattak fel álláshirdetést a megye egyetlen napilapjában. Pontosabban nem a bejegyzésen nevettem, hanem ezen az abszurd helyzeten. De akkor tessék, itt a Vas Népe képe, rajta a nyugat.hu reklámtáblájával.


Úgy kelet ez nekünk, mint egy falat kenyér.

Bevallom, először egy “Aszt írja a F@sz Népe” című, németes beütésű írással készültem, de aztán ránéztem a cikk szerzőjére és nem akarom bántani T. T.-t. Elég neki a maga baja… Meg aztán nem is lenne vicces, ha a Fő téren tíz némettel felolvastatnám kamerába a Vas Népe címét és feltölteném a Youtube-ra a sok “Fasz Népe” -ként kiejtett nevet. A Vas Népében vannak kreatív fotósok, akik hamisítás nélkül is jó képeket készítenek, legközelebb jobb lenne arra hagyatkozni. Mert a vicces és nevetséges között van egy árnyalatnyi különbség.

“Köszönjük, Vas Népe!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. “Fasz Népééknél” nem csak ez a gusztustalan, hanem az egész rendszer a terjesztéstől egész a hal fejéig… Meg kellene kérdezni pár ott szenvedő kollégát, ha egyáltalán ki meri nyitni a szájukat! Hányinger, korábbi kedvenc lapomat látni sem kívánom már közel 15 éve!!!

  2. Hasonlóan szellemes ez a cikk, mint a Vas Népe-féle megoldás… Csak gratulálni tudok e két vezető médiumnak. A konkurenciát inkább szakmaiságban kellene legyűrni – ezért várom izgalommal pl. a Weöres Sándor Színház előadásairól szóló színvonalas kritikáikat. üdvözlettel

  3. Egyik kutya másik eb! Itt is sok a mende-monda, meg ott is! Talán ha összefognának lenne Vas megyének hihető és korrekt hírportálja és napilapja… Nem pedig jobbos, és/vagy balos…

  4. Hehehe… amilyen színvonalon mozog mostanában a Vasnépe, nem is néztem ki belőlük ekkora poént:))) Nekem tetszik!

    A Fa..Népe is jó szóvicc, még nem hallottam. Csak fölödleges túlmagyarázni ennyire

  5. S ha már a témánál vagyunk, mi a f@sznak kellett variálni a hozzászólás küldésen? eddig jelszót kért, most meg mailcímet. (Szvsz mindkettő oly fölösleges)

  6. Ehhez az egészhez kell a Vak Népénél egy vak főszerkesztő és egy infatilis hülyegyerek (aki nem tudná kit rejt a TT, az azért tudja, hogy Török Tibort).

  7. Egész pontosan 10 éve nem járatunk Vas Népét, azért most a szilveszteri számot, meg pár napot megkaptam ismerőstől, gondoltam WC-n olvasgatni jó lesz.

    Hát, megmondom őszintén nem tudtam belekapaszkodni semmibe, üres, tartalmatlan az egész. El nem tudom képzelni, ki az, aki a megszokáson kívül érdeklődéssel járatja magának ezt az újságot…

    Na nem mintha a nyugat.hu többet hozna, de mégiscsak online, meg sok a fotó , szóval egy fokkal jobban szeretem

  8. pl.en!

    Ostoba vagyok? Lehet. Strucc? Nem.

    Esetleg a képhez nem lenne valami konstruktív hozzászólásod? Kíváncsi lennék rá.
    Nem kell megkérdezned előtte a főnöködet, nyugodtan írd meg. Anonim. Jöhet a saját véleményed is, pro vagy kontra. Itt nem lesz kitörölve. 🙂

    tm

  9. Húúú! Lesifotós megkapta a véres lófejet a párnája alá!

    Te pl.en! Nem voltál te véletlenül valami apparátcsik az előző rendszerben? Tudod ott szokás ilyen burkolt fenyegetéseket küldözgetni. Ha nem tetszett a párttitkárnak valami ugrasztotta a csicskását hogy figyelmeztesse az illetőt. A nevedben mi a pl? Pannon Lapok?

    Lesifotós te meg legközelebb írj álnéven.

    Ja és nekem jár a Vas Népe mert abban van a legtöbb infó és nincs bajom a lappal. Ez a hamisítás viszont hányinger. A nyugat.hut meg nem kellene összehasonlítgatni a Vas Népével, lényegesen más volumen, fiatalabb és nem áll mögötte egy nemzetközi multi. Viszont az érdekes, hogy a nyugaton megjelenő írások sokkal szókimondóbbak. A Vas Népe ezt nem engedheti meg magának. Érdekek ugye. Meg a hirdető mondja meg, mi jelenhet meg. Ez szomorú!

  10. Kedves erdoscar!

    Csak szólok, hogy ez nem egy cikk, hanem egy blogbejegyzés. Azaz személyes napló egy lapja. Csak a főszerk úgy gondolta, hogy belinkeli a nyugat.hu főoldalára is. Cikkben másképp fogalmaztam volna. Finomabban, természetesen.

    Úgyhogy kérlek ne cikként tekints rá, nem annak szántam.

    Kösz!

    tm

  11. Sacher: Neked is szól, ez nem egy nyugatos cikk, hanem egy blog. Így ha cikkhez akarsz hozzászólni, az maradt ugyanúgy jelszavas a nyugat.hu-n. Itt viszont nem kérek regisztrációt (megtehetném, hogy igen), hiszen a véleményekre vagyok kíváncsi és nem szeretném, hogy bárkit elriasszon a rigisztráció.

    nForce: nem, nem vicc. Magad is megnézheted, ha keresel egy VN-t. A képaláírás egyébként: “Brutális nyuszifogó verseny a vasi megyeszékhelyen. A vetélkedés lényege, hogy a játékosok egyetlen alkalommal vetődhetnek rá a labdába varrt nyúlra, hogy testi erejüket hasznosítva kiszabadítsák a tapsifülest. Állatvédők lobbizásának köszönhetően jövőre elmarad a VII. Vérnyúl-fesztivál.”

    Nos, szerintem sem a szöveg, sem a kép nem annyira szellemes, hogy ne lehetett volna kihagyni. Az oldalon kilenc kép van és ez a legnagyobb, tehát a legfontosabb az oldal szerkesztője szerint. Tudomásom szerint a nyugat.hu még soha nem takarta ki a Vas Népe nevét egyetlen reklámtáblán sem. Az a helyszín része. A képgalériámban is van jó pár fotó, ahol látható a Vas Népe logó. Pedig simán kihagyhattam volna őket (kiszúrva azokkal, akik a képen szerepeltek és szerették volna viszont látni magukat.) Ezért nem tiszta számomra, miért kellett ez? (Jelezném, én ezentúl sem fogom kitakarni.)

    Nóri: miért is kellene álnéven írnom? Nekem az is azt a kort idézi, amit felvázoltál pl.en hozzászólása kapcsán. 🙂

    tm

  12. BUZI H***I

    A hozzászólás feltételezhető személyeskedés miatt moderálva. Bár bevallom őszintén, a kicsillagozott nevet nem tudom hova tenni. A jelzőt meghagytam, mivel a hozzászóló véleményét és talán lelkivilágát tükrözi. tm

  13. twentyone1010: Csodálkoztam volna ha valaki nem ír egy ilyen szép és egyszerű, szívet melengető kommentet. Magyar blogokon és fórumokon járva, azt kell mondjam elkeserítő a kultúra hiánya. X hozzászólás után eluralkodik a mocskolódás, jönnek a primitív hozzászólások. Ez a másik író-olvasó ember ellen elkövetett nagy-nagy tiszteletlenség. Miért van az, hogy külföldi fórumokon, blogokon járva akár többszáz komment után is értelmes vita folyik?

  14. lesifotos! Köszi a magyarázatot, így már értem a hozzászólás küldést – legalábbis technikailag. Viszont mivel a Nyugat főoldalon kattintok rá, hozzászóláskor ez nem egyértelmű. (de magát a regisztrációt természetesen nem hiányolom)
    S ugyan nekem nincs bajom az írás stílusával, de akiknek igen, azoknak valószínűleg vékony indok a cikk és a blog közti műfaji különbség. Tekintve, hogy ők cikkre számítva olvassák el. De ez a honlap felépítésének kérdése már…

  15. Ja, én is csak a nyugat.hu címlapján találtam e sztorit, majd a tisztelt bíróság megállapítja az egyik kutya és a másik eb felelősségét… Magyarázkodni mindig szorgalmasabban tudtunk, mint emberhez méltóan viselkedni!

  16. Sokkal több embert mozgat meg a regisztráció nélküli blog! Sztem jó ötlet és a továbbiakban többször is lehetne alkalmazni!

    // Egyébként regisztráltam a nyugatra de nem fogadja el a jelszavam!//

  17. tm, ha jól sejtem, a kimoderált hozzászólásban a H***I karakterlánc a Hatyáni nevet takarja.
    A szemben látható játékvezetőt hívják így, ő csinálta azt a kisebbfajta “feljebb mész három sorral paraszt falcos különben lefújom” balhét a szerdai Albacomp-Falco meccsen.
    Csak hogy tudd hova tenni a hozzászólást 🙂
    Ja, hogy a témához is hozzászóljak… Egy blogon simán elfér ez a stílus, és szerintem a “fasznépe” is vicces 🙂 Abban meg nincs semmi furcsa, hogy a nyugat.hu főoldalra linkel egy blogot. Az index is ezt csinálja, mégse sír érte senki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*