Kertem ékei

Vajon a kamerám kicsi, vagy a virágom nagy?

Valójában mindkét válasz helyes. A képen látható óriás virágú mocsári hibiszkusz csak egy a sok-sok érdekes és látványos növény közül, amit évek alatt sikerült begyűjteni. Ráadásul egészen a tél beköszöntéig érnek a különleges gyümölcsök is, amelyekkel leginkább a szupermarketekben lehet találkozni, pedig itthon is megteremnek. Ezekről talán később. A fent látható növény magjából szívesen adok annak, aki szeretne a kertjébe ilyet, a dohány magját is most “szüretelem”. Ha valakinek kell, csak szóljon. Magoknak, hagymáknak, gumóknak én is örülök, de nem várok ilyesmit cserébe. A mag ára nálam 2 forint és mivel lefelé kell kerekíteni… 🙂

Ezen a képen nem lepkék lepték el valamelyik cserjémet, ez az ugandai végzetfa virága. Sokan megcsodálták ezt is a nyáron a kertben. Ezeknek a virágoknak jótékony hatásuk van a lelkemre. Legyen bármilyen húzós is a nap, az öntözés nyugtat. 🙂

2 hozzászólás “Kertem ékei” bejegyzéshez

  1. Tisztelt író,
    érdeklődni szeretnék e-mail címe után ha lehetséges, szaporítóanyag után kérdeznék, idén kezdtem el kicsit jobban foglakozni az udvarunk milyenségével, és tavasszal még egy kicsit feldobnám valamivel. tisztelettel, egy egészen friss olvasója!

  2. Szia!

    Nagyon király a blogod, nagyon jókat nevetünk a tartalmon a párommal 🙂
    A magokból hogyan lehetne kérni/kapni? Nagyon szeretem a növényeket, a kertünk a mindenünk itthon 🙂 Köszi előre is!

    I’LL BE BACK 🙂

    Z.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*