Nehéz természet vagyok, ritkán hagyom szó nélkül, ha megpróbálnak átverni, vagy nem azt kapom, amit kértem. A közelmúltban kétszer is behúztak a csőbe.
Fagyizó a Savaria Plázában.
-Elnézést, csak ötezresem van, nem gond?
-Miért lenne?
-Jó, akkor kérek egy három gombócos puncs, gesztenye, vaníliát.
-Tessék, 390 forintot kérek.
-Tessék – nyújtottam át az ötezrest. A hölgy elkerekedett szemmel néz rám:
-Kisebb nincs?
Mély levegőt vettem, mire elnevette magát: Csak vicceltem!
MOL kút a Zanati úton. Hajnali fél négy, Szlovákiába kellett mennem, még kicsit kóvályogva tankoltam. A látványpékség illata viszont elcsábított.
-Friss a sütemény?
-Itt sütjük.
-Jó, kérek két pogácsát, egy virslis párnát és egyet abból a pufiból.
-Rendben. Tessék. A tankolással együtt 12 ezer forint lesz. Ja, a sütik tegnap délutániak, nem baj?
Korán volt még, de a bejelentés sikeresen feltornázta a vérnyomásomat. Egyelőre azonban csak csúnyán néztem a pénztárosra.
-Haha, vicceltem. Tudom mennyire pipa az ilyesmire. Nyugi, most sütöttük.
Vigyorogva jöttem el a kúttól és mindkét esetben jobb kedvem lett a kedves tréfáktól. Azóta azonban mindig várok 3-4 másodpercet, amikor úgy érzem, ki akarnak babrálni velem. Hátha közlik, hogy csak vicc volt. Sajnos a fenti két eset csak kivétel.