Katasztrófaturizmus

Ahol vér folyik, ott közönség is van. Ma különösen látványos volt a „cirkusz”, érdemes volt kimenni rá a környező településekről is. Először egy autó zúzott le a murvás útról, ami jelesül egyszámjegyű főút, a 8-as volt. Telibekapott egy beton vízelvezetőt, ami sem a sofőr egészségének, sem az autója műszaki állapotának nem tett jót. Érkezett is a mentő, a sofőrt annak rendje, módja szerint bepakolták és nekiálltak vizsgálni. Ekkor ért oda az Audi, amelynek vezetője valahogy nem vette észre az úton villogóval álló mentőt és belerongyolt. A mentő messzire repült, mint egy biliárdgolyó, az Audi pedig totálkáros lett. Mindenki megsérült, az első autó szerencsétlen sofőrje így kétszer is. De végül senkinek nem lett komoly baja. A nézelődők pedig csak gyűltek. Volt, aki a fák közé mászott, hogy közelről lásson, le ne maradjon egy érdekes momentumról sem. Persze csipogtak a mobilok is, ki videót, ki fotót rögzített a kártyájára. A vezető mentőtiszt ezt látva nosztalgiázott egy kicsit. Korábban egy három halálos áldozatot követelő balesethez mentek, ahol a látványra szintén sokan összegyűltek. A roncsok és a testek az út mellett, a szántón hevertek, egy férfi pedig közvetlen közelről szemlélte az „élettel összeegyeztethetetlen jeleket”. Amikor a rendőr el akarta küldeni, felháborodott: „Ez az én földem, azt csinálok rajta, amit akarok!” Hát, khmmm…

Videó a helyszínelés végéről.

Star, a mindent lenyelő sztár

Városi legendákról tanakodtam néhány ismerőssel, nekik töltöttem fel illusztrációnak Stevie Star 15 évvel ezelőtti hazai fellépését. Ő a reformok tökéletes alanya, ugyanis szinte mindent lenyel. Engem viszont inkább az érdekelne, hogyan csinálja? Az előbb belinkelt videóban és a második részben is van számos olyan pont, amit nem tudok hova tenni. David Copperfield és más nagy illúzionisták legnagyobb trükkjeit is megfejtették már, de Star-ról még semmi ilyesmit nem olvastam. Lehet, hogy erre csak a boncolás deríthet fényt? :O Ha valaki tudja a megoldást, jelezze a hozzászólásoknál. Lehet, hogy kézenfekvő, de egyelőre nekem magas.

Stevie Star, a mindent nyelő

Benne vagyok a tévében

Nem tudom, a XXI. században még miért olyan nagy esemény az, ha valaki benne van a tévében? Az persze más, ha ez a valaki éppen olimpiai érmet vesz át, vagy neki termett a világ legnagyobb töke, rosszabb esetben ha részegen lerongyol egy fél falut egy böhöm nagy kamionnal. Rendszeresen kapok telefont, emailt, iwiw üzenetet, amikor objektív elé keveredek: „Láttalak a tévében!” Innen tudom, hogy ismerőseim még megismernek, ez valahol jó. Tegnap este aztán sokan gondolták úgy, hogy meg kell osztaniuk velem élményüket, miszerint láttak kitakart fejjel (de megismertek ám!), kerítésen állva, vagy épp egy idős néninél táncolva. (Álltam egyik lábamról a másikra.) Szilvásy titokminiszter benzinbombával megspékelt nyaralóját próbáltuk megközelíteni, de a falut teljesen lezárta a rendőrség, minden újságíró a település bejáratánál tobzódott. Én közben elmentem megnézni a falu szép temetőjét és hogy, hogy nem átestem a temetőkerítésen. Ha már így alakult megindultam a paradicsomok között a titokzatos nyaraló felé, de félúton találkoztam négy mosolygós rendőrrel, akik segítettek megtalálnom a helyes utat. Visszafelé. A második próbálkozásom, más irányból már sikeresebb volt, de mint a TV2 felvételén látszik, itt is egyenruhás kísérettel érkeztem vissza a kiindulási helyre. Mindegy, végül elsőként értem a házhoz Wolfival, a TV2 operatőrével, aki bevágódott az anyósülésemre, így még elkaptuk, amint nagy takarófóliával rejtik el a külvilág elől a sérült, elvileg berobbantott ajtórészt. Azt máig nem tudom, mi volt az a nagy titkolózás, miért kellett 14 órán keresztül helyszínelni és mit tudtak még fotózni 15 órakor civilruhás nyomozók, amikor hajnali kettőkor történt a detonáció?  Mindegy, a lényeg, hogy végül nem jöttünk el üres kézzel. Ismét bejött egy ad-hoc ötlet. Felhívtam a tudakozót és megkérdeztem a szomszéd ház telefonszámát, ott ugyanis nem volt csengő. Meglepetésemre egy asszony felvette a telefont és megbeszéltem vele, hogy bemehetek a területére és nyugodtan hátra mehetek a kerítéséhez. Megismételtem neki a nevemet, ha esetleg a rendőrök magánlaksértésre gyanakodnának. Amikor a többiek látták, hogy az asszony kedvesen fogad ők is beözönlöttek a kertbe, így hátulról, egy ól tetejéről minden nagyobb országos TV csatorna nézője láthatta a sérült házat és a hátsó részben még mindig tevékenykedő rendőröket. Két-három perc múlva már egy rendőr terelt ki minket az utcára-

-A hölgy kérése, hogy senki ne menjen már be hozzá az udvarra – közölte hivatalosan az egyenruhás.
-Ezt Ön kérte tőle, ugye? – mosolyogtam, de nem vártam őszinte választ.
-Persze, hogy én. De rábólintott, onnantól meg már az ő kérése.

Kitakart

Átfolyt a Fertő-tó Ausztriába!

Biztosan a klímaváltozás hatása, hogy magyar területről átcsordogált szinte a teljes Fertő-tó a sógorokhoz. Mi más magyarázná, hogy az autópálya melletti tájékoztató táblán az szerepel, ami? Aki kíváncsi a pontos helyre, az az első kép EXIF adatai között megtalálja a GPS koordinátát.

Izgága Fertő-tó

Azért nekünk is maradt egy kicsi a tóból

A gyanú szerint

Sajnálom, de elkezd rángatózni a szemem, amikor ilyeneket olvasok: „2006. szeptember 26-án a Jászai Mari utcában, a garázssoron üzemeltetett itallerakatban elhunyt férfi T. J. 70 éves szombathelyi lakos, aki a gyanú szerint emberölés áldozata lett”

Jelzem, ez nem rendőrségi közlemény, ez újságban jelent meg. Vajon mi adott alapot erre a gyanúra? Talán a boltban talált rengeteg vér? A szúrt sérülések? A boltból kivezető véres nyom? Vagy egyéb rejtélyes körülmények? Gyanúm szerint a fenti idézet hülyeség. És a gyanúm megalapozott. Ha már ragaszkodunk a hivatalos nyelvezethez. (Korábbi írásom, ami a gyilkosság napján jelent meg. Senki nem kételkedett az „idegenkezűségben”.)

Várostörténet egy képben, a rómaiaktól 1982-ig

A szombathelyi Városháza kistermében unalmamban kezdtem nézegetni a falat díszítő óriási képet, Mészáros László alkotását. Aztán azt vettem észre, hogy lepörgött egy sajtótájékoztató, én viszont még mindig lelkesen bogarásztam az elrejtett apró jeleneteket, utalásokat és igyekeztem felfedezni a legtöbb épületet. Gyorsan lőttem is rá egyet, amikor éppen nem állt előtte senki, de majd normális fényviszonyok között megismétlem. Addig is feltöltök két képet róla. Az itt látható csak egy kis részlet, de erre a linkre kattintva az egész látható, viszonylag nagy felbontásban. Javaslom teljes méretűre nagyítani (3800×2500) és részleteiben tanulmányozni. A hozzám hasonló őrültek biztosan ellesznek vele néhány percig. Az viszont elgondolkodtat, vajon pl. a TESCO, Szombathely Center, Savaria Plaza rajta lenne-e a képen, ha az mondjuk az idén készült volna? 🙂

Mészáros László festménye a szombathelyi városházán, 1982-ből

Mert megtehetem

A múltkor elvi vitába keveredtem valakivel, aki rosszallóan írt egy mozgássérült parkolóban álló Mercedes sofőrjéről. Ugyan az ablakban ott volt a speciális parkolókártya, de a bejegyzésből azt éreztem ki, hogy egy sérült ember nem járhat Mercedessel. Az okmányiroda előtt álló autó ablakában azonban nem volt semmilyen kártya, a sofőr egyszerűen itt talált helyet. Korábban Győrben kellett összeállítást csinálnom a mozgássérültek parkolóját elfoglaló autósokról. Volt néhány tanulságos beszélgetésem. Néhány válasz arra a kérdésre, miért állt az illető a mozgássérülteknek fenntartott parkolóba: „Közöd?”, „Simán kifizetem, ha megvágnak. Tellik rá. Akkor meg miért ne?”, „Hopp, nem vettem észre.”, „A nagymamám mozgássérült és hozzászoktam, hogy ilyen helyekre állok.”, „Rokkant vagy? Nem? Akkor meg tipli!”

Kényelmesen elfér a nagy autó csúcsforgalomban is

Magyarnak tabu videók a neten

Szeretnéd átélni, milyen lehet pl. Tibetből, vagy valamelyik diktatúra által elnyomott országból internetezni, hírekhez, információkhoz jutni? Mindezt otthon, a karosszékedből? Nyomás a veoh.com videomegosztó portálra. Kicsit elkerekedett a szemem, amikor olvastam az üzenetet. (A Veoh többé nem elérhető Magyarországon.) Esetleg valaki tudja, mit követtek el honfitársaink, ami miatt így berágtak ránk? Nem szeretném, ha szaporodnának az ilyen jellegű üzenetek böngészés közben. :/

Magyaroknak tabu

Én, a táltos

Nekem senki ne mondja, hogy a vezetékneveknek nincs komoly szerepük az életben. Szép gyűjteményem van már pl. Tánczos Gábornak címzett levelekből. Az egyik ráadásul a bíróságtól jött, egy korábban lefoglalt adathordozót küldtek meg az én címemre, de egy más ügyben ismertté vált férfi nevére. Legáborozott már a MÁV, a TV2 és az egyik fővárosi könyvtár is. Szóban sem jobb a helyzet, bemutatkozás után öt perccel már Gábor voltam nem egy esetben. Ezért jelentett felüdülést a most előkerült, évekkel korábban telefonos InterCity jegyrendelés során kiállított tasak, ahol végre nem a keresztnevemet szúrták el. Az viszont már megint más kérdés, miért nem lehetett új tasakot kezdeni a baki után?

Táltos Mihály jegye