Kész átverés

Kapcsolgattam a televíziót valamelyik este és egy sikongató menyasszonyon állapodtam meg, aki épp egy általam nem ismert férfit gyalázott.  A műsor szerint a Kész átverés ment, így ott ragadtam megnézni, mi a baja. Közben azon töprengtem, hova rejthették a kamerákat, hiszen négy kameraállást is láthattunk. A sofőrt, a menyasszonyt és a hátsó ülésen ülő utast közelről mutató kamera mellett volt egy nagytotál is középről. Sajnos ez régi mánia nálam, hogy nem a sztorira koncentrálok, hanem a körülményekre. Így aztán nem ért meglepetésként, amikor egy szivaros E.T. benézett az ablakon. Nézzétek csak:

Vagy E.T.-t ütik el éppen, vagy az egy kamera

A kép jobb alsó sarkában látható egy érdekes szerkezet árnyéka. Állványa van, fogantyúja… vajon mi lehet az?  A menyasszony mellére vetülő másik szerkezet meg mondjuk legyen az autó alvázmatricája. A kamerának jó halszemoptikája van, így sok minden belefér a képbe, például a szomszédos ház részlete is, a jobb felső sarokban. Így a méret alapján viszont már kívülről rögzítették a kamerát az autóhoz, pl. a motorháztetőre. Nagyon valószínű, hogy senkinek nem tűnt fel.

Nem, mégsem, kívülről nincsen rajta. Bocsánat, tévedtem. Akkor biztosan belülről és igen-igen nagy látószögű a kamera.

Hopp, belül sincs. Akkor mégis csak E.T.-t láthattuk…

Sok-sok évvel ezelőtt néztem egy híres riporterünk rendkívül népszerű műsorát. Ő az a riporter aki csak most, csak Önöknek, csak itt exkluzív és bulvármentes anyagokat nyomatott és a fél ország szájtátva nézte. Valóban érdekes anyagok lettek volna, ha nem rágja a szánkba, hogy csak ő merte, tudta, bírta megcsinálni ezeket. Mert ezzel együtt már vicces volt. Az Internet elterjedésével pedig az ilyen kijelentésekkel már nagyon csínján kell bánni. Na mindegy.  A sztárriporter egy rettentően veszélyes környéken forgatott, csak egyedül, egy szál kamerával. Legalábbis a körítés szerint. Érkezett is egy kocsi, amiből fegyveresek ugráltak le. A hátborzongató jelenetet riporterünk kommentálta, majd ismét megmutatták, ezúttal más kameraállásból… Száz emberből 95-nek talán le sem esett, annyira lekötötte őket a morcos fegyveresek ugrálása, de innentől ez a sztori is átment a vicc kategóriába. Mert vagy a riporter volt villámgyors a sokféle kávé elfogyasztása után, vagy mégsem egy kamerával dolgozott, vagy – ami a legviccesebb -, megkérte a fegyvereseket, hogy ismételjék meg a mutatványt.

Szóval csak óvatosan a látottakkal.

Az élő kapcsolás varázsa (Kossuth Rádió)

Május elsejei körkapcsolás a Kossuth Rádióban. Talán Hódmezővásárhely kap szót, a riporter hölgy lelkesen beszél a veterán járművek felvonulásáról, majd folytatja:

-Itt áll mellettem egy bőregér nevű csotrogány. Elnézést, hogy így nevezem, de elég rossz állapotban van – itt kicsit elbizonytalanodott a hangja, talán szúrós szemmel néztek rá. – Vagy nem így van? Csak kívülről néz ki romosnak?

A mikrofon végén ekkor egy letört hang, a tulajdonosé:

-Teljesen fel lett újítva. 2003-ban került hozzám roncs állapotban, de kétkezi munkával megcsináltam…

(Elfojtott nevetés a stúdióban.)

Bocsánat, nem szó szerinti a beírás, mert az autóban hallgattam, de majd megkeresem az archívumban és beszúrom az eredetit. 2009.05.01. 10.45 körül hangzott el az élő helyszíni riport.

(Update: itt a hangfelvétel, nem tévedtem sokat a fenti bejegyzésben 🙂 )

Én, a menekült

Életem eddig rejtett szegletébe tekinthettem be az orvosi ügyelet nyilvántartása jóvoltából. Kellemetlen, amikor valaki reggel nem tud talpraállni némi gerincprobléma miatt, de ilyenkor segít néhány injekció. Rossz szokásomhoz híven alaposan átböngésztem a fájdalomcsillapítók belövését követően kézbe kapott „Ambuláns lap”-ot. Már az első adatsornál elkerekedett a szemem. Különös elbírálásban részesültem, menekültként kezeltek a nyilvántartásban. Már csak azt kellene tisztáznom, honnan és mi elől menekültem? Úgy tűnik van még néhány sötét folt az életemben.

Fenyőgigász

Felállították mindenki karácsonyfáját Debrecenben – mondta a műsorvezető a TV2 Tények című hírműsorában, majd hozzátette: A fa 180 méter magas.

Na, ez már valami! A kezdeti felnevetés után azon kezdtem töprengeni, vajon logisztikailag megoldható lenne-e egy ekkora fa eljuttatása egy város központjába? Szombathelyen például biztosan nem, hiszen híján vagyunk például a sugárutaknak. A második ötlet az volt, hogy ha a fa tényleg 180 méter magas, akkor a tetejére egy erős izzót kell tenni és még húsz mérföldről is látható lesz.

Csak viszonyításképp: Vas megye legmagasabb épülete, a szombathelyi székesegyház 62,5 méter magas. Egy érdekes lista: Magyarország legmagasabb épületei.

Fák magasságának tekintetében két éve egy 115,5 méteres kaliforniai óriásfenyő, Hyperion vezette a világranglistát, túlnőve az addig vezető Heliost és kétágnyira lehagyva a lista harmadikját, Icarust.

Itt a kezem…

Azt szeretem a dizájnerekben, hogy az esztétikumot mindenek elé helyezik. Hát jó, legyen. De mi történne, ha a Kedves Olvasó üzletet kötne a képen látható Kedves Fiatalemberrel? Mivel pecsételik meg a bizniszt? Kézfogással? És mégis hogyan?


Hasonló grafikusi bravúrnak esett áldozatul az olimpia alatt végig futó reklámbanneren szereplő lány, akit eredetileg piros-fehér-zöld színekkel festettek ki, de a bannerre már tükrözve került, mert úgy adta ki magát a montázs. Így az ifjú hölgy olasz színekben pompázva szurkolt a magyar csapatról szóló hirdetésen.

Pórszivívó


A magyar leírás szerint ez egy „padló pórszivívó”. Olyan kíváncsi lennék, kik fordítják ezeket és kik hagyják jóvá? Vajon a többi nyelven is ilyen jópofa termékmegnevezések születtek?

Két kedvencem, fordítós témában (ezek nem saját fotók!)


Az olimpia lázában úgy tűnik senkinek nem tűnt fel, hogy a webes fordító a kínai szöveg angol változata helyett „Translate server error” hibaüzenetet adott. Így a falra csont nélkül kikerült a „hiba a fordításért felelős kiszolgálónál” felirat.


A lakóövezetbe való behajtást szabályozó angol nyelvű felirat alatt az alábbi szöveg olvasható: „Jelenleg nem vagyok bent az irodában. Küldje el a fordítani valókat.”

Hát ez minimum fuckup. With marmelade. Azaz bukta, a lekváros fajtából.

Az ár a forint értékét tartalmazza

Némi zavar keletkezhetett a mátrixban a szombathelyi Vásárcsarnok lángossütőjénél, amikor ezt a feliratot kinyomtatták. (November 23-án még kint volt.) Valószínűleg az „Árak forintban értendők és az ÁFÁ-t tartalmazzák” sűrítéséből keletkezett az alábbi megmosolyogtató kiírás.


Tényleg, mennyi most a forint értéke?