A minap megtapasztaltam az aquaplaning jelenséget, azaz a vízen csúszást. Kis sebességgel hajtottam be egy körforgalomba, amiben állt a víz. Az elfordított kerekeknek köszönhetően az autóm szépen felfeküdt a víz tetejére és irányíthatatlanul megpördült és végül a forgalommal szemben álltam meg, az érkezők legnagyobb örömére. Nem volt ijesztő a pillanatok alatt lejátszódó dolog, inkább érdekes, de mint mondtam, kis sebességnél történt. Ha ugyanezt 90-nél teszem, akkor már tarolhattam volna.
Ezt meséltem el egy ismerősnek, akivel szintén történt már hasonló januárban, igaz, ők jégen perdültek meg, nagyobb sebességnél. A barátnőjével tartottak Budapestre, amikor a tiszta aszfaltról hirtelen egy jégbordás részre értek egy erdősávnál. A sofőr elkövette azt a hibát, hogy hirtelen rálépett a fékre és nagy kormánymozdulattal akarta korrigálni a megcsúszó autót. Az eredmény egy centrifugaként pörgő gépkocsi lett, ami éppen csak elkerülte a szemből érkező jármű oldalát. Két teljes fordulat után a kocsi eleje az út szélére nyomott hófalban akadt el. Ők kétszer is megijedtek, hogy miért, az az elbeszélésből kiderül:
-Halálfélelmem volt, jobb kézzel a barátnőmet szorítottam az ülésbe, nem mintha ez ért volna bármit ütközéskor és egyikünk sem sikított, vagy kiabált. Tudtuk, hogy nagyon összetörhetjük magunkat és hogy semmit nem tehetünk. Tisztán hallottam a kerekek surrogását és hihetetlennek tűnt, amikor hirtelen megálltunk. Hallottam a szívem zakatolását, a bal kezem ujjai elfehéredtek, ahogy a kormányt szorítottam, néma csend volt az autóban. Szerintem levegőt sem vettem, miközben mindez történt. Éppen megkönnyebbülten sóhajtottam volna egyet, amikor a szélvédőn megszólalt egy barátságos, de abban a szituációban üvöltőnek tűnő női hang: ÚJRATERVEZÉS!