Nagymamám igen szerencsés csillagzat alatt születhetett, mert megint nyert. Ezúttal 10 ezer forint értékű nyereménnyel lehetett gazdagabb, ha elmegy érte Szombathelyen a Thököly u. 48. szám alá, ahol a kapualjban várják majd 17.30-kor. Mindezt telefonon közölte vele egy kedves hölgy. A nagyim már rutinos, így nem egyedül indult útnak a nyereményért. Mentem vele én is.
De mielőtt a fantasztikus nyereményre rátérnénk, nézzük az előzményeket. Nyugdíjas nagymamámat egy bevásárlóközpontban szólították meg először, hogy válaszoljon néhány egészségügyi állapottal kapcsolatos kérdésre, mivel ez egy felmérés része. Az első kérdés a korra vonatkozott. (A 76-os számot hallva már dörzsölhették is a markukat az adatrögzítők.) Jöttek még kérdések fájdalmakról, panaszokról és a nagyi válaszolt is ezekre. (Később nagyon jól használhatók ezek a válaszok egy termékismertetőnél, amikor az adott eladni kívánt áru éppen azokra a bajokra jó, mint amit hónapokkal ezelőtt elárult valakinek.)
Néhány héttel később telefon érkezett. Egy hölgy gratulált az 5 ezer forint értékű nyereményhez. Időpontot azonban nem tudtak egyeztetni az átvételhez, végül a nagyi lemondott a nyereményről.
Nem sokkal később újabb telefont kapott. Hurrá, 10 ezer forint értékű nyereményt nyert! Ez azért már elgondolkodtatta nagymamámat és úgy döntött, ez már kell neki. Neki az kevésbé volt gyanús, miért kell egy nyereményért egy kapualjba mennie, de erre vannak az unokák, hogy elkísérjék és segítsenek neki cipelni. (Ez utóbbi csak vicc, én csak a csalókkal kapcsolatos gyűjteményemet mentem bővítgetni.)
Adott időben bementünk hát a kapualjba és ott már többen is ácsorogtak. Sok fiatal és néhány idősebb ember. „Segíthetek valamiben?” – lépett hozzánk egy dekoratív hölgy, mire közöltük, hogy nyereményátadásra jöttünk. „Rendezvényre jöttek?” – kérdezett vissza, mire nyomatékosítottuk, hogy nem, hanem nyereményátadásra. „Jaa, igen, ünnepélyes ajándékátadásra… Ez nem hangzott el a telefonban? ” – kérdezte szűziesen ártatlanul a V. Andrea néven bemutatkozó hölgy. „Ünnepélyes átadás lesz, ez húsz percet… öö… körülbelül húsz percet vesz igénybe.”
Nem loptuk magunkat a szívébe, amikor rákérdeztünk: „akkor ez nem termékbemutató lesz, ugye?”
„Nem. Mi lehetőséget biztosítunk minden kötelezettség nélkül a Bioptron-lámpa kipróbálására…”
„Akkor mégis termékbemutató?” – szakította félbe a hölgyet kissé udvariatlanul a nagyi.
„Ez egy szaktanácsadás, ami…”
„Nyereményátadásról volt szó” – vettem át a szómegszakítás hagyományát.
„Ez egy nyeremény, hiszen több százan kitöltik ezeket a felmérő lapokat. Több helyen végzünk felmérést”
„Jó, de akkor mondjuk, hogy a hölgy nem szeretne próbálni, a nyereményét szeretné átvenni” – böktem rá ujjal a nagymamámra. – „Megoldható, ugye?”
Andrea türtőztetett idegességgel, a szavakat alaposan megrágva válaszolt.
„Ez egy speciális ajándék volt, aminek a névleges értéke 10 ezer forint…”
„Tehát a hölgy gyakorlatilag nem kap semmit, ugye? Jól értem?”
„Umm, ez sokkal több, hiszen az egészségi állapotát javítaná. És ez nem nyeremény.”
„De egészen eddig arról volt szó.”
„Nem mondtuk azt, hogy nyeremény. Azt mondtuk, hogy speciális ajándék, aminek a névleges értéke 10 ezer forint. Ha elmennek a Madentko-ba (megj.: szombathelyi magánklinka) ott egy 10 perces kezelés kerül 8 ezer forintba. Egy tíz perces!”
„Jó, azért zárjuk rövidre. Ugye tudja, hogy ez megtévesztés?”
„Nem megtévesztés! Ugyanis nagyon sokan, akik eljönnek, örülnek neki. Amikor azt mondja nekem egy idős hölgy, hogy megérte az a három alkalom, mert nem fáj a csípőm és nem kell méterenként leülnöm, akkor…”
„Önök elmondták konkrétan, mit nyert a hölgy?”
„Miért ellenkeznek? Mi a bajuk ezzel?”
„Mert talán azt kellene mondani…”
„Senki nem mondta, hogy tárgyi ajándékot kapnak, senki nem mondta, hogy 10 ezer forintot kapnak. Ez egy speciális ajándék:”
„Tízezer forint értékű speciális ajándék, aha. Tehát ha én kézrátétellel gyógyítok és ez a Gyurcsok Józsefnél 70 ezer forint, akkor most ha ideteszem Ön elé a kezemet, akkor Ön kapott egy 70 ezer forint értékű ajándékot?” (Hú, ez hülye példa volt, de kicsit mérges voltam, amiért tisztára nyomottnak vettek bennünket.)
„Ha Ön ettől jobban van…”
„Szerintem meg Önöknek kellene korrektül tájékoztatni, mi az, amire meghívják az embereket.”
„Több száz ember megfordul nálunk és…”
„Én elhiszem, hogy több száz ember, de több száz ember megvásárolja a 3 ezer forint értékű műgyapjú garnitúrát 20 ezer forintért igazi gyanánt.”
„Azért ez nem hasonlít.”
„De, hasonlít. Ugyanúgy átverés.”
„Az előző hölgynek, aki itt volt már szintén volt Bioptron lámpája. De neki nem volt ezzel semmi problémája. Megköszönte, hogy kapott ilyen lehetőséget és elment. Nem csinált belőle problémát.”
„Hát, mi nem maradunk itt.” – döntött a nagymamám. Bölcsen tette. Ezután még közöltem, hogy egy fényképet készítenék, aki maradni akar maradhat, aki nem az egy kicsit lépjen arrébb, majd a hátamon lógó fényképezőt előhúzva megörökítettem a helyet, ahol majdnem kaptunk 10 ezer forint értékű ajándékot, csak mi balga módon nem éltünk a lehetőséggel.
Átverés? Nem átverés? Én vagyok szőrszálhasogató, vagy az Olvasó szerint is beetetés, amit a kedves zepteres hölgyek művelnek? Írják meg, a kommenteléshez nem szükséges regisztráció! Előre várom, mikor érkezik az első bejegyzés arról, hogy én a konkurencia embere vagyok és csak lejáratni akarom a versenytársakat, mint ahogy azt pl. a ScienNet-ről szóló bejegyzésemnél megkaptam.
