Kategória: archív

Ásványvíz, akcióban


Magától értetődő akció. A 17 százalék kedvezmény után a termék 90 százalékkal drágább.
Na jó, ne gonoszkodjunk, az ilyen hibák rendszerint figyelmetlenségből adódnak, korábban egy 219 forintos valami lehetett a tábla alatt. A pénztárnál viszont nem reklamálhatunk, ha ilyen áron húzzák le vizünket és kis árcédulán nincs ennél alacsonyabb ár feltüntetve. (A gépben feltételezhetően az akciós ár szerepel.)

Kandi telefon

Megtaláltam ütött-kopott telefonom adatkábelét, így át tudtam tölteni a számítógépemre azokat a fotókat, amelyeket különböző boltokban fotóztam a közelmúltban. Aki ismer, az tudja hogy lelkesen bújom vásárláskor a tájékoztató adatokat, az összetevők leírását és nem elsősorban az árcimke alapján döntök. Kedvelem a reklámokat is, ezért rendszeresen elolvasom az ilyen feliratokat. Most 5-6 olyan képet szúrok be a blogra, ami talán nem csak a hozzám hasonló kockafejűeknek érdekes, de a normális embereknek is tanulságos lehet. 🙂

A képek minőségéért elnézést kérek, de mobiltelefonnal készültek. (A mobiljaimat mindig akkor cserélem, amikor már szétestek, így nem a legmodernebb James Bond arcfelismerő, navigációs és hátmasszírozó kütyü lapul a zsebemben.)

51 éves a Delta főcímzenéje :O

Ma egész nap a Derrick zenéjét fütyültem magamban, nem tudom miért. Estére már kezdett bosszantani a dolog, ezért leültem a Youtube elé és meghallgattam pár XXI. századi átdolgozását. Ezzel sikerült is kielégítenem a Derrick-éhségemet, de ekkor meg a Delta zenéjét kezdtem füttyögni. Őrület.

Ismerősöket interjúvoltam meg, tudják-e ki a szerzője a számnak? A legtöbben Jean-Michel Jarre-ra tippeltek, de aztán a Google adta meg a választ. A szám címe Song of the second moon, a szerzők pedig Tom Dissevelt és Kid Baltan (Dick Raaijmakers). A fiúk 1957-ben (!) dobták össze a zenét egy lengyel népdal (!!!) alapjait felhasználva. A fórumok böngészése közben érdekes jelenséget figyeltem meg: a hozzászólók nagy része gyerekként félt a Delta főcímétől, sokan csak Kudlik Juli hangjára mertek előmászni az asztal alól. Én nagyon szerettem a Deltát, sokszor tátva maradt a szám az ott bemutatott vívmányoktól.

Fekete Pákó utca vs. Rómeó és Júlia sétány

Úgy látszik a Google is megvezethető, vagy már tudnak valamit a fiúk, Budapest térképén ugyanis szerepel egy Fekete Pákó utca. Ha esetleg közben javítanák, akkor maradjon itt egy képernyőmentés, bár a Google-t ismerve inkább beruháznak pármilliót és megépítik azt a nyamvadt szakaszt, hogy mégis nekik legyen igazuk.

Íme a térképváltozat is:

Nyilvánvaló, hogy tréfáról van szó, de biztosan szívenüt néhány térképböngészőt az elnevezés. Kétszáz év múlva pedig vitatkozhatnak a történészek, vajon létezett-e valóban ez az utca, ha igen, miért és hova tűnt?

Az utcanévről eszembe jutott egy kedves szombathelyi sétány is, amely csak néhány napig élt és a térképre soha nem került fel. A Bagolyvár előtti domb tetején egy kitaposott gyalogút fut végig. Kedvenc terepe ez a kutyasétáltatóknak és a szerelmesen andalgóknak. 2003. tavaszán aztán a kerítésen megjelent egy barkácsolt utcanévtábla: Rómeó és Júlia sétány. Kedves ötlet, biztos vagyok benne, hogy (szinte) senkit nem zavart, sőt… Valakinek azonban mégis bökte a csőrét, mert nem egészen egy hét elteltével a táblának már hűlt helye volt. Sajnálom, hiszen a szentek és híres emberek, vagy növények mellett miért ne lehetne akár csak játékból elnevezni egy-egy ilyen „sétányt” hasonló stílusban? Íme két archív kép a Rómeó és Júlia sétányról. (Nekem már az marad.) Örülnék, ha esetleg az alkotó is jelentkezne és elmondaná, mi is volt ez valójában, honnan jött az ötlet?


Sétány a Brenner Tóbiás körút felett. Itt nem tilos az Á.


Fenn, a „világ tetején”

Amikor a fullánk fúrja az oldalam

A Jászságban járva az egyik töltésről kiszúrtam valami furcsát egy fa ágán. Messziről egy torz csillagnak tűnt, esetleg valami rongynak, mindenesetre nem illett a képbe. odaballagtam hozzá és már túl közel voltam, amikor leesett mi az. Gyorsan lőttem a fotómasinámmal az amorf és hirtelen felbolyduló alakzatra kettőt, majd megfogadtam kedves barátném Uccu nevű kutyájához intézett szavait: „Futttááááás!”


Elkóborolt méhcsalád fejmagasságban

Ilyen is van…

Időnként szóba kerül beszélgetéseken, hogyan csöppenek annyi érdekes szituációba. Nem tudom, szerintem más ugyanúgy találkozhatna érdekességekkel, ha ilyesmire nyitottan járna-kelne. De van, amikor a hihetetlennek tűnő történetek találnak meg. Már számos helyen elmeséltem, hogy két éve az esti órákban a Savaria Karnevál ideje alatt valaki összetörte az autóm oldalát. Ezt akkor nem vettem észre, hazamentem és leparkoltam a ház elé. Másnap, amikor indultam volna dolgozni, akkor tűnt fel jobb oldalon keményen behorpasztott ajtó és a lenyúzott máz. Nem titkolom, a szlengszótár nagy része végigfutott bennem. Dühösen ültem be az autóba és már éppen indultam volna, amikor feltűnt egy cetli az ablaktörlő mögött.

Minden dühöm elszállt egy pillanat alatt. Tárcsáztam a számot és egy kaposvári orvos jelentkezett. Amikor megtudta, hogy a megtört kocsi tulajdonosa vagyok sűrű bocsánatkérésbe kezdett, alig tudtam meggyőzni arról, hogy egy cseppet sem haragszom, sőt, kifejezetten örülök, hogy még vannak ilyen emberek.

Kiderült, hogy este a felesége tolatott ki a parkolóból és nem vette észre a sötétszürke autómat. Nekiütközött. Az esetek túlnyomó részében ilyenkor az okozó gyorsan elhajt a helyszínről. Mivel kaposváriak, soha nem derült volna ki, ki törte össze az autómat. Ők azonban megálltak és megírták a fenti papírt, plusz felírták a rendszámomat, ha esetleg nem jelentkeznék. A telefonos beszélgetésünk után két nappal megérkezett postán a baleseti bejelentő, mehettem vele a biztosítóhoz. Az ajtócsere, javítás, fényezés több mint 300 ezer forintba került, de egy emberi gesztusnak köszönhetően nekem ez teljesen „fájdalommentes” volt.

Egy jegyzet utóélete

A Szombathelyi Maraton október 10-i számában jelent meg egy jegyzetem, ami azóta is minden nap előkerül valamilyen formában.

Jó tett helyébe…

Amikor a törékeny, fehér hajú, fehér bőrű nénike szembejött velem az utcán, akkor egy pillanatra ráfeledkeztem a ráncaira. Pont olyan volt, mint a mesebeli anyókák. Talán még el is mosolyodtam, amikor elmentem mellette, de aztán rossz érzésem támadt. Visszafordultam és néztem, amint lassan átsétál az úton. Továbbmentem, de valami nem hagyott nyugodni. Megálltam, odamentem hozzá és megkérdeztem, jól érzi-e magát? Nem csalt a megérzésem, a néni rosszul volt, már alig állt a lábán. Nem engedett orvost hívni, de abba belement, hogy hazavigyem. Leültettem egy peremre és elsiettem az autóért. Egy tízemeletesig vittem, közben beszélgettünk. Mesélt a családjáról, nyugdíjas lányáról, húsz éve halott férjéről és arról, hogy sokáig sofőrként dolgozott, de már sokat betegeskedik. Jó volt hallgatni. Nem engedte, hogy hazakísérjem, sokáig hálálkodott, mielőtt kiszállt. Nem bántam, hogy a kitérő miatt elkéstem egy megbeszélésről, örültem, hogy segíthettem. Ez még a nyáron történt és már el is feledkeztem róla. A múlt héten azonban egy fehér hajú, törékeny nénike csengetett be a szüleimhez és engem keresett. Amikor megtudta, hogy külföldön vagyok, egy borítékot nyújtott át édesanyámnak, rajta a nevemmel, szép betűkkel rajzolva. A borítékban egy kedves, régi, kihajtható lap rejtőzött, Kedves Kis Fiatalember megszólítással, névnapi jókívánsággal és egy köszönő levéllel, „súlyos szívbeteg kis öregasszony” aláírással. „Kedves Misike, ha kimerészkedek az utcára mindig rettegek, hogyan érek haza. Ne haragudjon rám, de nem ismerném már meg. Remegő kézzel tudok csak írni” – írta a levélben gyönyörű betűkkel. A képeslapra cérnával egy aranymedál volt erősítve. „Fogadja tőlem ezt a szerény kis emléket olyan szeretettel, ahogy én adom” – állt mellette.

Emlékeim szerint a mesekönyvekben soha nem szerepelt a jóságos anyóka neve. De én már tudom. Magdi néninek hívják.

Ennyien még soha nem állítottak meg az utcán egyetlen írásom miatt sem. Ismerősök és ismeretlenek jöttek oda hozzám. Voltak, akik azt is elárulták, könnyeket csalt a szemükbe a jegyzet. Egy momentum azonban kb. minden tizedik beszélgetőpartneremnél előkerült: mennyi ebből az igazság és mennyi a fantázia? Örömmel mondhatom, hogy nem költöttem hozzá semmit. Lefényképeztem a kedves lapot és Ti is olvashatjátok, remélem nem haragszik meg emiatt Magdi néni.

A napokban volt nem fogadott hívásom egy vezetékes számról. Visszahívtam. Magdi néni vette fel. Elmesélte, hogy neki is született egy kisfia, de ő még a klinikán meghalt. Amikor találkoztunk olyan érzése volt, mintha én lennék az elvesztett gyermeke…