Egy ismerősöm említette egy kiállítás megnyitója előtt, hogy Bécsben olcsóbb az éves tömegközlekedési bérlet, mint a BKV-nál, Budapesten, ráadásul sokkal rugalmasabb is. Elsőre nehezen hihető a dolog számomra, így leültem a számítógép elé és rákerestem.
Röviden összefoglalva: ismerősöm igazat mondott.
A bécsi éves bérlet 365 Euróba kerül, azaz lebontva 1 Euró/nap. Ez forintra átszámolva 108.770 forint (a bejegyzés idején érvényes 298 Ft/Euró árfolyamon). Lehetőség van arra is, hogy a bérlet árát havi bontásban vonják le a számláról, így 10 Euróval drágább lesz éves szinten a bérlet.
Budapesten ugyanakkor 117.600 forint az éves bérlet (395 Euró).
Bécsi éves bérlet - Olcsóbb, mint a BKV
Bár Ausztriában nincs törvényileg előírt minimálbér, mint nálunk, de 1000 Eurónál elvileg senki nem kaphat kevesebbet (298.000 Ft). Itthon a minimálbér bruttó 93.000 Ft, azaz nettó 60.915 forint. Tehát itthon kéthavi minimálbérbe kerül az éves bérlet és marad kb. 4 ezer forint dőzsölésre az év első két hónapjában egy minimálbért kereső munkásnak.
Bécsben a fényképes éves bérlet tulajdonosai ingyen vihetik magukkal a kutyájukat, vagy a bringájukat is a földalattin, vagy az S-Bahn-on (HÉV). A BKV-nál nem találtam utalást hasonlóra.
A bécsi tömegközlekedésben meghatározó Wiener Linien jelmondata Die Stadt gehört Dir (Tiéd a város). A BKV szlogenje: Önnek jár.
Ennek jegyében plusz még néhány érdekesség:
-A bécsi tanítási szünet alatt, valamint vasár- és ünnepnapokon minden 15 év alatti gyerek ingyen utazik. A 6 évnél fiatalabb gyerekek mindig ingyenesen utazhatnak a bécsi tömegközlekedéssel.
-Péntek és szombat éjszaka, valamint ünnepnapokon a földalattik a nap 24 órájában közlekednek.
Az éves bérlet Bécsben tetszőleges hónap elsejétől számítva 12 hónapig érvényes. Budapesten január elsejétől december 31-ig.
Bécsben kb. 925 km-es úthálózaton 5 földalatti, 28 villamos és 83 autóbusz vonal kínál megbízható közlekedést a városon keresztül.
Összehasonlíthatnánk a bécsi és a budapesti járműparkot is, de minek? A bevezetőben említett kérdésre hamar megkaptuk a választ és büszkék lehetünk, hogy a tömegközlekedés hazai színvonala magasabb. Pontosabban csak az árszínvonal magasabb, de legalább ebben felzárkóztunk az EU-s szintre.
Remek kirándulós programsorozatot kínál a Pannon Lapok vasárnaponként Geocaching álnév alatt. Ugyan a klasszikus geocachinghez nincs sok köze, de sok családot ösztönöz közös kirándulásra, többek között a miénket is. Fejér, Vas, Veszprém és Zala megyei célpontokat jelölnek meg felkeresésre, ahol bélyegzésekkel igazolják a megjelenést. A program érdekessége, hogy a bélyegzés után kiosztanak egy halom bónt mindenkinek, amivel kedvezményesen lehet dőzsölni helyi vendéglátóhelyeken, olcsóbban, vagy ingyen lehet múzeumokat látogatni stb. Magyarul forgalmat generálnak a helyi vállalkozásoknak is. Az ember azt gondolná, ennek örülnek a helyiek. A tapasztalatok azonban mást mutatnak.
Sokan kirándulnak a négy megye érdekes helyszíneire
Egy meleg vasárnapi túra után beültünk egy Veszprém megyei fogadóba, ahol a fogyasztásból 15, a fagyiból 20 százalék kedvezményt kaphattunk a bón ellenében. A teraszon egy szabad asztalt találtunk, a többinél hozzánk hasonló kirándulók ültek bónokkal, azaz az újság akciójának köszönhetően tele volt a hely. A személyzet viszont látványos bemutatót tartott abból, hogyan kell úgy elmenni a rendelni kívánó vendégek mellett úgy, hogy ne kelljen rájuk nézni és a hangjukat se hallják. A fagyigépnél sem ült senki, érdekes volt látni, ahogy időnként feltorlódott a sor, majd percek múlva odébbálltak azok, akik nem egy órás programnak szánták a fagyivásárlást. A fizetésnél kiderült, hogy a felszolgálónknak fogalma sincs arról, hogyan kell kedvezményt beütni a pénztárgépbe, mi viszont nem vettük a lapot és már csak azért sem kívántunk lemondani a kedvezményről egy háromezres számlánál. Üdülési csekkel „természetesen” nem lehetett fizetni a vár mellett álló csárdában. Kifelé menet még elcsíptük a látványt, amint a fagyigépből a tálcára kicsöpögő levet a felszolgáló visszaöntötte a tartályba.
A szomszédos várba egy különálló épületnél lehetett jegyet váltani. Üdülési csekket természetesen nem fogadtak el. Kifizettünk néhány ezer forintot a felnőttekre és gyerekekre, majd megkérdeztük, hol kell bemutatni a jegyeket. „Ja, azt sehol. Nincs jegyszedőnk, nincs rá pénz. Menjenek csak nyugodtan!”
A mi mosolyunk sem volt őszinte
A következő héten a közelbe, Kőszegre kirándultunk a játék keretében. A koronaőrző bunker előtt törmelék- és szemétkupac, azelőtt pedig „Fényképezni tilos!” tábla, amit lelkesen fotózott minden arra járó. A Kálvária templomnál megkaptuk a bélyegzőnket, majd leültünk egy padra almát rágcsálni. Van egy rossz szokásom, szeretek elolvasni mindent, ami holtidőben elém kerül. Így a szomszédos tájékoztató táblát is átfutottam, amitől elkerekedett a szemem. „A Kálvária-templom pihenőhely kialakítása az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Programban az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával, az alpannonia L00051 számú projekt keretében valósult meg. A projekt összköltségvetése: 628240 Euro. Kedvezményezett: Kőszeg Város Önkormányzata”
Némi rágódás után bevillant, hogy talán nem az öt pár fapad kihelyezése kerülhetett 182 millió forintnak megfelelő Euróba, de talán szerencsésebb lenne a tájékoztató táblán a konkrét fejlesztésre fordított összeget feltüntetni. Pontosabban akkor szerencsésebb, ha az adott fejlesztés korrekt árakon került kiszámlázásra. Hódoltunk egy kicsit a valódi geocachingnek is (előre megadott GPS koordináták alapján kerestünk meg elrejtett dobozt). A trianoni kereszt mellett elrejtett ládát kutattuk fel, amit elvileg még erdőben rejtettek el, de a napokban kivágták a fákat a környékén. A ládát még megtaláltuk, de ideje lenni áthelyezni. Lefelé sétálva még rácsodálkoztunk egy Audira, amit a Kálváriához vezető földút elején parkolt le a tulaja, az út közepére. Talán a sofőr nem kapott infarktust félúton, mert a mentő is ott ment volna be hozzá.
A legjobb hely a parkolásra
Kőszegen meglátogattunk egy múzeumot, ahova a bónunkkal ingyen lehetett bemenni. A bejáraton büszke tábla hirdette, hogy a múzeum 29 millió forintos EU-s támogatásban részesült foglalkoztató és virtuális pontok kialakítására. A bónok leadása után a jegyszedő hölgy készségesen elmondta, merre indulhatunk. Javasolta, hogy a padláson kezdjünk és felhívta a figyelmünket, hogy felfelé vigyázzunk a csigalépcsőn, mert nagy a sötét, mivel minden izzó kiégett. A múzeum tehát megvalósította a virtuális világítást is, 29 millióból valószínűleg már nem telt 4 darab világítótestre. (Olcsó energiatakarékos égőkből az egész nem került volna egy ezresbe.) Láttunk nagy tájékoztató kijelzőket is, amiket talán balesetvédelmi okokból be sem kapcsoltak, nehogy megrázza az ingyen betérőket az érintőképernyő. A konnektor dugóját rátették a kijelzőre, hogy egyértelmű legyen, a gép nem működik. Kifelé még fültanúi lehettünk a „zárd be az ajtót utánuk, most már senki ne jöjjön ide” kezdetű zsörtölődésnek, fél órával záróra előtt.
A kincsesládát még erdőben rejtették el, de a fa is nagy kincs, azt elvitték
Ha magyarként két egyszerű kiránduláson ennyi negatív élményben volt részünk, akkor vajon mit tapasztalhatnak a hozzánk érkező külföldiek? Vajon visszatérnek röhögni?
„Nekeresden élt egy anyó, annak volt három nagy lánya” – így kezdődött a mese a tévében, majd persze megint nem tudtam befogni a számat és kezdődött a vita is, létezik-e Nekeresd, vagy csak kitalált településnév? Elvileg könnyű dolgom lett volna, hiszen megszámlálhatatlan alkalommal elhajtottam már Nekeresd mellett, de beszélgetőtársaim sokáig azt hitték, viccelek. Nehéz is elfogadni, ha a mesékből megismert hely hirtelen kézzelfoghatóvá válik.
Zalaegerszeg városrésze sokszor szerepel matematika, logika példákban, vagy olyan történetekben, ahol a mesélő ezzel is jelezni kívánja, hogy nem létező helyről beszél. Fura lehet ezzel szembesülni a nekeresdieknek. A név elterjedését Móra Ferenchez lehet leginkább kötni: „Nevenincsen innen, Nekeresden túl…”. Tamkó Sirató Károly viszont már a valós településnevekhez vette Nekeresdet, a névjátékot a bejegyzés végére is beszúrtam.
Másik zalai település Kemendollár, aminek a nevét szívesen magyarázzák a kemény dollárhoz köthető legendákkal. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy Kemend és Ollár egyesülésével jött létre a település, akkor a valutás sztorik azonnal kútba esnek.
Szabadon, megállás nélkül mehetünk már át Ausztriába, akár olyan utakon is, ahol csak egy szolíd tábla jelzi az államhatárt. Nincsenek sorompók, építmények. Mégis számos jele van annak, hogy tudjuk, éppen melyik országban járunk. Ez csak egy a sok jel közül.
Szombathely: 71 forgalmi munkavállalóból 5 sztrájkol
Zalaegerszeg: 64 dolgozó, senki nem sztrájkol
Celldömölk: 79-ből 12-en sztrájkolnak
Veszprém: 86-ból 3 sztrájkoló
A vonatok késnek, sok vonalon kimaradnak. A közlekedés kiszámíthatatlan.
300 dolgozóból 20. Ez 6,7 százalék. Akkor hol is van az a nagyon nagy támogatottság, amiről folyamatosan beszélnek a Tisztelt Sztrájkszervezők? Ma érettségi nap van. A diákok nem számoltak a vasúttal, megoldják máshogy. De fontosabb, hogy azok sem számíthatnak a vasútra, akik falvakban élnek és még van munkájuk a városban. A MÁV jó úton halad, ha az a célja, hogy átszoktassa az utasait buszra, vagy más közlekedési eszközre. Egyre többen szerveznek munkába járáshoz „telekocsit”, oszlik a benzinköltség és „háztól-házig” szolgáltatást kap a kedves utas. Sokan kihasználják az utazótárskeresőt. Ajánlom az oszkar.com-ot. Én már kipróbáltam, budapesti utam előtt töltöttem fel a rendszerbe hogy mikor megyek és mikor jövök. Oda-vissza egyetemistákat vittem. Gyorsabban telt az út és árban is kifizetődőbb volt.
Ha jobban belegondolok, fogalmam sincs, mi a vasutasok aktuális követelése. Én még a réginél ragadtam le és az igazat megvallva már immunis vagyok az egészre. Csak azokat sajnálom, akiknek az állásával játszanak, felelőtlenül.
Kis osztrák faluban sétálgatva elemeztük, mitől másabb érzés Ausztriában végigmenni egy falun, mint odahaza? Takaros házak nálunk is vannak, a sógorék életszínvonala meg cseppet azért magasabb mint a miénk. Ez kilőve. Az emberek miatt sem, akikkel találkoztunk, hiszen nálunk is vannak vidám és mogorva falusiak. Az út az már más kérdés, sokan tapsolnának örömükben, ha a 86-os tranzitútnak lenne olyan a minősége, mint a kis osztrák falvak útjának. De a végén azért rájöttünk, mi a legfőbb különbség.
Az udvarok. Ha itthon végigmegyünk egy falun (tisztelet a kivételnek), vagy elmegyünk mellette, akkor autóból, vonatból, buszból mit látunk? Minden kacattal telezsúfolt udvarokat, 30 éve a korhadt farakás mellett rohadó „majd jó lesz még valamire” autó-vagy traktorroncsot és egyéb, nem éppen szemet gyönyörködtető dolgokat. Ausztriában a kerti törpék sokkolnak, igaz, sokkal kevésbé, mint a hulladékkupacok.
Régebbi képeim között akadtam rá erre az óriásplakátra, amelyet Horvátországban fényképeztem. Nálunk vajon elképzelhető lenne hasonló? Valószínűleg már a fedetlen keblek látványa is sokakat felháborítana és ehhez jönnek még hozzá a kereszt alakot öltő szalámirudak. Hazánkban balesetmegelőzési célból sem engednek hasonló, figyelemelterelő plakátot. Mondjuk a plakát mondandója nekem „nem jött le”, de az biztos, hogy én is rácsodálkoztam a látványra. Meztelen nővel, gyerekkel, kutyával mindent el lehet adni. Vagy lehet vele próbálkozni.
A szombathelyi „főpostával” szemben áll Magyar László szülőháza, vagyis a hely, ahol a régi ház állt. Róla eddig annyit tudtam, hogy nagy Afrika-kutató volt az 1800-as években. Mostanában átrágtam magam a Séta a világ körül című 1908-ban kiadott könyvön. A vastag kiadvány rengeteg fotót, illusztrációt tartalmaz a világ népeiről, épületekről, utcákról, szóval jó kis lenyomata annak, hogyan képzelték el a világot 101 évvel ezelőtt. Ebben a könyvben fedeztem fel egy érdekességet, amit hiába keresek a mostani történelemkönyvekben, pedig érdekes lehetett.
